A magyar labdarúgás kártevőit megtörték Clubunk érvei.

A Ferencvárosi Torna Club március 13-án fellebbezést nyújtott be az MLSZ Fegyelmi Bizottságának – az MTK-FTC bajnoki mérkőzéssel kapcsolatos, klubunkat érintő – döntése ellen.

A tárgyalás március 25-én, 11 órakor kezdődött, amelyen megjelent az FTC képviseletében Kubatov Gábor, a klub elnöke, dr. Berzeviczi Attila, igazgatóság elnöke, valamint Nyíri Zoltán, elnöki tanácsadó.

A tárgyalás során az FTC előadta érveit, amely szerint nem bizonyított, hogy a FEB által felhozott szabálysértéseket ferencvárosi szurkolók követték el, hiszen a vendégszektorba online elővételes jegyvásárlással, valamint jegyirodákban is lehetett belépőt vásárolni. Ez utóbbi két jegyvásárlási módhoz nem szükséges a Ferencváros szurkolói kártyája, azaz az ilyen módon jegyet váltott személyekért az FTC nem tud felelősséget vállalni, hiszen a szurkolók beazonosíthatósága nem megvalósítható.

Az FTC ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy vállalja a felelősséget azokért a szurkolókért, akik rendelkeznek a klub által kibocsátott szurkolói kártyával.

A bizonyítási eljárás során a Fegyelmi Bizottság ejtette a vádat a rasszista, kirekesztő rigmusokkal kapcsolatosan. Az FB egy, a pályára pirotechnikai tárgyat dobó szurkoló esetében nem módosította álláspontját, hiszen az illető – akit a rendőrség azonnal kiemelt, és azóta eljárást indított ellene – rendelkezett szurkolói kártyával, így be lehetett azonosítani. Ez utóbbi esetben az FTC elismerte felelősségét.

A FEB mindennek értelmében az előzetesen 500 ezer forintos pénzbírságot 50 ezer forintra módosította.

forrás: fradi.hu