A pápaiak fiatal kapusában, Markek Tamásban nagy a drukk.

A kétfelvonásos kupapárharc első mérkőzését a Fradi ideiglenes otthonában, a Puskás Ferenc Stadionban rendezik. Érdekesség, hogy a két első osztályú klub az előző szezon során is szembekerült egymással a második számú kupasorozat kieséses szakaszában, ugyancsak a negyeddöntőben. Akkor az Üllői úton 3:1-re nyertek a zöld-fehérek, majd a Perutz Stadionban ugyanilyen arányú győzelmet arattak a pápaiak a rendes játékidőben, így következhetett a hosszabbítás. Az emlékezetes, igazi kupacsatát hozó visszavágó végül 4:2-es Lombard-sikerrel zárult 120 perc után, azonban ez a fővárosiak továbbjutását jelentette, mivel idegenben ők több gólt szereztek.
– A párharc első mérkőzésén az lenne a legfontosabb, hogy ne kapjunk ki, és legalább egy gólt szerezzünk, ugyanis egy idegenbeli találat nagyon sokat érhet a továbbjutás szempontjából -– nyilatkozta a Naplónak Markek Tamás, a pápaiak fiatal kapusa. A Puskás Ferenc Stadionban az ő nevével kezdődik majd a Lombard összeállítása, és Markek fel is készült az összecsapásra. Megtudtuk tőle, megnézte a Ferencváros tavaszi mérkőzéseink összefoglalóit, külön figyelte a zöld-fehérek pontrúgásait, illetve a játékosok kapu előtti helyezkedését. Megjegyezte, igyekszik nyugodtan, higgadtan készülni a mérkőzésre, de bevallottan dolgozik benne drukk, ami természetes minden hasonló meccs esetében.

Szűcs Lajos, a Lombard Pápa csapatkapitánya, az NB I legjobb kapusa is szorgalmasnak és tehetségesnek tartja Markek Tamást. Mint mondta, csak a jelenleg 22 éves fiatalemberen múlik, milyen karriert fut majd be. A rutinos hálóőr egyébként a hétvégén, a március 15-ei városi ünnepségen átvette Pápa Város Díszoklevelét. Szűcs Lajos a városi és az országos sportéletben nyújtott kiemelkedő teljesítményével, a fiatalok körében a rendszeres sportolást népszerűsítő tevékenységével és példamutató sportolói pályafutásával érdemelte ki a rangos elismerését. Persze adódik a kérdés, a kiváló kapus eddigi számtalan díja, kitüntetése, elismerése között milyen helyet foglal el a díszoklevél? –- A legelőkelőbb helyet –- vágta rá kérdésünkre Szűcs Lajos. –- Pápa Város Díszoklevelét nem osztogatják olyan könnyen. Óriási elismerésnek tartom ezt a díjat, és nagyon büszke vagyok rá –- fogalmazott. Hozzáfűzte, a családtagjain, barátain túl a Lombard kötelékébe tartozók is gratuláltak neki, ami jól esett számára..

(veol.hu)