A ferencvárosi urak egykori kedvelt szórakozó helyét, a magyar romantika legszebb épületét honlapunk fotói segítségével a díszvendégeknél is előbb láthatjátok.
A Vigadó mai épületének építését 1864-ben fejezték be Feszl Frigyes tervei nyomán. A magyar romantika, legszebb épülete fantasztikus éke a világörökség részét képező Duna-partnak. A Fradi alapításának idején a ferencvárosi urak kedvelt szórakozóhelye volt, ahol bálok, ugyanúgy helyet kaptak, mint tanácskozások (1873-ban pl. itt mondták ki Budapest egyesülését) vagy világhírű zenészek koncertjei. Lényegében 1944 óta nem láthattuk eredeti pompájában. A legutóbbi felújítás 10 éve kezdődött és 2 éve a Magyar Művészeti Akadémia segítségével kapott új lendületet. Holnap újra ünnepélyesen megnyílik és hétfőtől Makovecz Imre nagyszabású kiállításával (néhány képen ennek összeállítását láthatjátok) a nagyközönség is birtokba veheti, a Tavaszi Fesztivál több koncertje is itt lesz. A Vigadó egyedülálló lesz, hiszen egyszerre 8 művészeti ág képviselői léphetnek fel, az MMA, a kortárs magyar művészet köztestületének székháza lesz, de a nagyközönség számára folyamatosan nyitott lesz és a VI. emeleten új panorámaterasz került kialakításra, ahonnét pazar a kilátás.
A Vigadó honlapját itt, Facebook oldalát itt találjátok. A Magyar Művészeti Akadémia honlapját pedig itt, Facebook oldalát itt.
(Előre elnézést a képek esetleges nem 100%-os minőségéért, de nem vagyok képzett fotós és az alkalom se kedvezett feltétlenül az elmélyült fényképezésnek, de azt gondoltam érdemes megmutatni nektek, hogy milyen, ferencvárosi kötődéssel is rendelkező ékességgel gazdagodik városunk, ha már alkalmam nyílik bemenni a hivatalos megnyitó előtt. )
A Vigadó kívülről, ennek a képnek forrása a Széchenyi kincskereső: