Edzőnk és szélsőnk nyilatkozott a hivatalos honlapnak.

Thomas Doll
Nem egy-egy játékossal, az egész csapat teljesítményével elégedetlen vagyok. Nagyon sok volt az értelmetlen labdavesztés, amelyet nem ellenfelünk erőszakolt ki. A Haladás térfelén is gyengék voltunk: nem lőttünk eleget kapura, sokkal több helyzetet kellett volna kidolgoznunk. Nem a Haladás, mi magunk tettük nehézzé ezt az összecsapást. Az eredménnyel elégedett vagyok, de ahhoz, hogy olyan Fradit lássanak a szurkolóink, amilyet közösen szeretnénk látni, ahhoz sokkal többet kell tenni és fejlődnünk kell.

Julian Jenner
A Győr elleni meccs után nagyon fontos volt a győzelem, ez nagy pluszt adhat nekünk. Sajnos nem játszottunk jól, még az ETO elleni mérkőzés is benne volt a lábunkban. A csapategységet tekintve fontos volt, hogy egymásért küzdöttünk, ennek volt köszönhető a továbbjutás is. Nagyon örülök, hogy dupláztam, és ezzel a szurkolókat megörvendeztettem.

Fradi.hu