Busai Attila és Artner Tamás is egyetértett abban, hogy nehéz pályán nehéz jól focizni.
Busai Attila, a Ferencváros középpályása szerint nem rossz eredmény a 0-0 Szombathelyen és úgy véli, hogy a visszavágón csapata ki fogja harcolni a továbbjutást.
– Csalódott vagyok, mert az első félidőben volt egy nagy helyzetem, ami sajnos kimaradt, és egyébként is voltak még lehetőségeink. Idegenben ez a 0-0 nem rossz eredmény, otthon majd egy sokkal jobb pályán tudunk majd játszani, ez a pálya alkalmatlan volt a futballra, gondolom, ezt a nézők is látták. Otthon mindenképpen gólt kell szereznünk és akkor nem lehet gond a továbbjutással, de persze ész nélkül sem rohanhatunk majd előre. Ma is benne volt a játékunkban a gól, otthon nem lehet gond a továbbjutás.
A Haladás vezetőedzője, Artner Tamás sem volt elégedetlen a döntetlennel, bár amondó volt, hogy a szünet előtt akár el is dönthették volna a találkozót. A körülmények miatt a tréner sem repesett, sőt.
– Mind a két csapatot dicséret illeti, mert nehéz körülmények között futballozott és megtett mindent. Óriási futómennyiség és rengeteg párharc volt. Sajnos az a kombinatív játék, amit mi tudunk, ezen a talajon nem érvényesülhetett. Ennek ellenére úgy érzem, hogy az első félidőben eldönthettük volna a meccset, volt két óriási ziccerünk, a második félidőben aztán már csak sárdagasztás volt inkább a pályán. Ők is nyerni akartak, mi is, de a körülmények megakadályozták, hogy komoly gólhelyzetek alakuljanak ki. Hrepka Ádámon lehet látni, hogy jó futballista, jó helyekre lépegetett, megértették egymást Radóval, nagyon bízom benne, hogy ők ketten nagyon eredményesek lesznek ebben a szezonban.
forrás: csakfoci.hu




