Megártott a két hetes szünet, nem sikerült helytállnunk a felvidéki csapat otthonában.

Érsekújvár 9-2 Ferencváros
Gólok: Vaszjunyin (Kiss), Ojanen (+1, Potila, Lencsés)

A MOL Liga alapszakasz utolsó hetébe léptünk, a négy meccses sorozatot Érsekújváron kezdtük, és finoman szólva sem sikerült a tisztes helytállás. A támadásokban nem volt meg az átütő erő, a védekezésre pedig talán a káosz lehet a legmegfelelőbb szó. Üresen maradt csatárok, kiszolgáltatott hálóőr, jobb nem is beszélni róla, persze csak részünkről, remélhetőleg a záró meccsekre Dobos Tamás és Hakan Nygren rendet tesz a fejekben. Amivel nem volt gond, az a hangulat, a felvidéki fradisták remek szurkolását a mérkőzés után megköszönte a csapat. Folytatás kedden, a MOL Liga idei szezonjának utolsó derbijét rendezik a Megyeri úton.

Dobos Tamás
Nem lehet úgy játszani az Érsekújvár szintű csapatok ellen, ahogy azt mi tettük. Ezért kaptunk ki. Nem nagyon tudok többet mondani most a meccsről.

Robert Spisák
Nagyon jól kezdtünk, két gyors gólt szereztünk. Nagyon örülök, hogy ilyen eredményesek voltunk ma, a szurkolók sok gólt láthattak. Köszönjük nekik is a támogatást, remélem, a követező hazai mérkőzéseinken is érsekújvári győzelmeket láthatnak!