Hárman a tegnapi győzelemről.
Mészáros Rea
Szerintem jó meccset játszottunk. Igyekeztem mindent beleadni. A csapat is sokat segített. Úgy érzem, egyre jobban beilleszkedek. Hátul voltak nehézségeink, de remélem, a következő meccsre ezen tudunk majd javítani. Amit támadásban megbeszéltük, megvalósítottuk. Még mindig izgultam a korábbi csapatom ellen, de jó érzés volt felszabadultan játszani.Szekerczés Luca
Jó volt ma pályán lenni. Már régóta gyakoroljuk a talajról lövéseket, és nagyon örülök, hogy ezek bejöttek most a mérkőzésen. A találkozó eleje szoros volt, de a végére sikerült elhúznunk az ellenfelünktől. Szerintem egyre jobban megy a csapatnak, és egyre inkább élvezzük a játékot.Elek Gábor
Örülök, hogy Rea és Luca így teljesített. Kimondottan elégedett vagyok velük. Ez a mérkőzés most inkább arról szólt, hogy a fiataloknak is játéklehetőséget tudjunk adni. A védekezésünkkel és kapusteljesítményünkkel elégedetlen vagyok, de a többivel nem lehet bajom. Sokallom azért a kapott gólok számát. Összességében úgy gondolom, könnyed mérkőzést játszottunk.




