Tomori Zsuzsa nyilatkozott az Érd elleni bajnoki előtt.
Népliget, 13.00: Ferencváros – Érd (TV: RTL Klub)
– A szeptemberi Bajnokok Ligája selejtezőt nehézkesen sikerült behúzni. Érden viszont meglepően könnyen nyertetek. Most milyen meccsre számítasz?
– Mindenképp szoros meccsre, hiszen ez a január nekünk még a fizikai felépülésről szól, illetve arról, hogy mentálisan újra együtt legyünk. A Dunaújváros ellen már egész jól játszottunk. Az Eger ellen megint voltak hullámvölgyek a játékunkban, de szerintem az Érd elleni bajnokihoz másképp állunk majd hozzá. Ráadásul hazai pályán lesz a meccs. Minél többel szeretnénk győzni, de a fő szempont, hogy megnyerjük a meccset.
– Idén először találkoztok velük úgy, hogy komplett csapattal állnak ki, vagyis Triscsuk és Bognár is benne lesz a keretben. Ez megnehezíti majd a dolgotokat?
– A pályára lépő játékosaiktól függetlenül szerintem a védekezésünkön múlik majd, hogy mennyire leszünk sikeresek ezen a meccsen. Jó lövőik vannak, akiket Bognár jól irányít. Ha a Triscsuk-Klivinyi-Kovács triót minimális gólon tudjuk tartani, nagy problémánk nem lehet. Elöl dinamikusan kell játszanunk. Az Érd sok ütközéssel dolgozik védekezésben. Ha három passz után ellövöldözgetjük, vagy hagyjuk megállítani magunkat, az nagyon nem lesz megfelelő számunkra. Az lenne jó, ha ők futnának utánunk, nem pedig fordítva. Úgy kell majd játszanunk, hogy a védekezésünkből gyors lerohanásokat tudjunk vinni. Ha ezeket sikerül jól megvalósítani, megnyerjük a meccset.
– Az Érd elleni találkozókra kiemeltebben készültök?
– Úgy gondolom, tavaly óta ez az Érd a bajnokságban igen erős csapatnak számít. Oda kell rájuk figyelni. Hazai pályán, a Népligetben viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy az Érd diadalmaskodjon. Akárhogyan is, ezt a meccset nekünk hoznunk kell! Vagy melósan, vagy szépen.
– A szép részével kapcsolatosan több kritika is érte a csapatot az elmúlt időszakban.
– Ebben van némi igazság. Az elmúlt években eddig a szezonig mindig tudtunk örömöt okozni a szurkolóinknak a játékunkkal. Szerintem ezt megerősítenék azok, akik évek óta követik ennek a csapatnak a teljesítményét. Sajnálatos, hogy most ilyen hullámzó évünk van. Remélem, akik eddig is kitartottak a Fradi mellett, most is így tesznek. Tényleg dolgozunk és nagyon igyekszünk, hogy jobbak legyünk. Ami tavaly könnyedén ment, az idén nagyon nehezen. Ha sikerül is, sokkal több munkával és nehezebben. Ilyen helyzetben úgy gondolom, arra kell nagyon odafigyelnünk, hogy az alap dolgokat meg tudjuk csinálni. Ha azok sikerülnek, akkor előbb-utóbb jönnie kell egy olyan meccsnek, amikor az egész csapat átlendül ezen a negatív szérián. Az is lehet, hogy fél vagy egy év lesz, de remélem, jóval kevesebb idő kell majd ehhez. Úgy gondolom, hogy egy-két hónap múlva már csúcsformában játszunk majd. Jóllehet, kiestünk a BL-ből, ami nekünk is nagyon fájó volt, de túl kell ezen lépnünk, hiszen még ott van a KEK, illetve a bajnokságban is bőven van dolgunk. Lehet, hogy ez az év nem a legnagyobb sikereink eléréséről fog szólni, de a minimum célokat el kell érnünk, és el is fogjuk érni.
– Jó hallani, hogy van motivációtok a szezon második felére a nehéz időszak után is. Gondolod, hogy ez a hozzáállás egyszer csak meghozza a tőletek megszokott jó kézilabdát?
– Tudni kell, hogy mi sem akartunk kiesni a BL-ből, én sem akartam kevésbé jól játszani, mint tavaly. Talán most jutottunk el arra a pontra, ahol az elmúlt négy év folyamatos fejlődése után megállt ez a tendencia. Idén komoly elvárások voltak felénk és saját magunk felé is. Mindenki kikiáltotta, hogy hasonlóak vagyunk a Győrhöz vagy a Szkopjéhoz, ami természetesen nagyon jó érzés volt, de be kell látni, hogy ahhoz a szinthez még sok tennivalónk van. Három évnyi sikert követően most először nem mennek a dolgok csettintésre. Idén minden egyes gólért vért kell izzadnunk. Minden egyes mérkőzésen fel kell vennünk a munkás ruhát. Hiszek viszont abban, hogy előbb-utóbb ez a munka visszaadja ugyanazt a sikert, amit már korábban is átéltünk.




