Fradi által is keresett csatár volt csapatához igazolt.Rákóczi ugyanis hétfőn bejelentette, hogy a szezon végéig szerződést kötött a brazil csatárral.
André Alves számára nem lesz ismeretlen a magyar bajnokság: korábban volt a Budapest Honvéd és a Videoton játékosa (utóbbival NB I-es gólkirály is volt), illetve 2005 és 2008 között a Kaposvárt erősítette. Ebben az időszakban 73 bajnokin 26 gólt szerzett a Rákóczi színeiben.
„Fél évre szerződtettük Alvest, de ha mindkét fél elégedett lesz, a nyáron meghosszabbíthatjuk a megállapodást – mondta a rakoczifc.hu-nak Illés János ügyvezető-elnök. – A játékos korábban többször is hangsúlyozta, hogy szeretett Kaposváron élni és játszani, kedvelte a közönséget, és a szurkolók is elismerték őt. Volt más ajánlata, de sikerült meggyőzni arról, hogy nem feltétlenül a pénz számít, hanem az, hogy segítsen nehéz helyzetben lévő korábbi együttesén. Örülök neki, hogy minket választott, és már a többiekkel együtt el is utazott a debreceni edzőtáborba.”
Alves az elmúlt fél évet Dubaiban töltötte, az év végén aztán szerződést bontott, így szabadon igazolható volt. A támadó korábban 41 bajnokin lépett pályára az Omonia Nicosia színeiben a ciprusi élvonalban és 20 gólt szerzett.
Forrás: nso.hu




