3-1-re vezetett csapatunk, de büntetőkkel alulmaradtunk.
Büntetőkkel nyert, 1-3-ról fordított az erdélyi csapat, így versenyben maradt a rájátszást jelentő 4. helyért.
A 4. helyezetthez képest a HSC 5, az FTC 12 pontos hátrányban várta a vasárnap esti szeredai mérkőzést. Ennek fényében mindkét csapatnak kutyául kell most már minden pont. Ennek szellemében kezdtek a hazaiak, 39 másodperc elteltével Mihály Ede talált Budai Krisztián kapujába. Nem esett kétségbe a zöld-fehér csapat, Lencsés Tamás révén gyorsan egyenlített, a 6. percben. A harmad végére is jutott egy vendéggól, a 19. percben Sijka Dusán emberelőnyből lőtt gólt, a Ferencváros harmadon belül fordított.
Nem lehettek boldogok a hazai szurkolók húsz perc után, és ez az érzésük a második harmad elején csak fokozódott, Ölander góljával már 1-3 állt a táblán a 24. percben. De sok volt még hátra ekkor, nem is adta fel a HSC Csíkszereda. Marek Curilla révén sikerült is szépíteni a 31. percben. Az eredmény nem változott, az utolsó harmadot viszont jó helyzetből kezdhette az FTC, Novak 2+2 perces kiállítása miatt.
A Ferencváros a 4 perces emberelőnyt nem tudta kihasználni, majd a HSC egy 80 másodperces kettős fórt hagyott ki. De a hazaiak az ezt követő újabb szimpla előnyt már beverték. Jozef Hruby 25 másodperc alatt kihasználta Lindquist kiállítását, az 52. percben utolérte a HSC a vendégcsapatot. 3-3 után már csak vendégelőnyt írtak a jegyzőkönyvbe, de Góga Attila kiállítását megúszták a csíkiak, így 3-3-ra végződött a 60 perces játékidő.
Jöhetett a hosszabbítás, amit Győri Tamás kiállítási következtében a HSC kezdett előnyben, sőt meglepő módon a 63. percben még egy kisbüntetést osztottak a ráadásban, de Góga hiányát ismét kihúzta Gál Sándor csapata, a 4 perc 4 a 3 játék ellenére nem született döntés, maradtak a büntetőlövések erre a célra. Ez pedig a HSC Csíkszeredának eredményezte a második pont megszerzését.
Gál Sándor (HSC Csíkszereda): A mérkőzés előtt mondtam, hogy minden elvesztett, vagy megszerzett pont sokat fog számítani. Ma végül is megnyertünk két pontot, de ugyanúgy elveszítettünk egyet. Az első cserében gólt lőttünk, uraltuk a játékot és akkor jöttek a rövidzárlatok. Tapasztalt játékosaink tévedtek kulcsfontosságú pillanatokban. Emiatt sokadik hosszabbításos mérkőzésünk. Köszönjük a közönség támogatását, ma ennél többet nem tudtunk. Nem ment a játék. Nem volt egyértelmű, hogy mi győzünk. Volt még több ilyen mérkőzésünk, de jobban játszottunk. Ma nem voltunk jobbak, mint a Fradi. Erősek vagyunk a hosszabbításban, a büntetőkben. Örülök, hogy vannak olyan játékosok, akik eddig gyengébben játszottak és most jól mentek. Többek közt fiatalok is.
Dobos Tamás (Ferencváros ESMTK): Hasonló volt a forgatókönyv, mint a budapesti mérkőzésen. Szerintem végig jól játszottunk, annak ellenére, hogy hamar kaptuk az első gólt. A büntetők során pedig bármi összejöhet. Alapvetően azt gondolom, hogy a második és a harmadik harmadban volt olyan helyzetünk, amit be kellett volna lőjünk. Nem éltünk a lehetőségekkel, ez pedig nyitva hagyta a mérkőzést. Az hogy távolodunk a rájátszástól biztosan okoz a srácokban egy kis frusztráltságot. Ezeket olyankor lehet érezni, amikor ziccereket hagyunk ki, nem vállaljuk el, vagy nem jó döntéseket hozunk. Alapvetően taktikusan játszunk, a játékunkra nem lehet panasz. A helyzetkihasználáson kell változtatni.
forrás: jegkorongblog.hu




