Legnagyobb riválisunkhoz igazolt a Fradi szurkolók „kedvence”, de Andre Alves és Vass Ádám is feltűnt a hírekben.
Kaposvár: A kapos.hu információi szerint a bennmaradásért küzdő és pénteken edzőváltáson is áteső Kaposvári Rákóczi vezetése felvette a kapcsolatot André Alves-szel.
MTK: „Tárgyaltunk Vass Ádámmal egyszer, egyszer pedig a menedzserével, és szóban megállapodtunk mindenben szóban. A játékos a válogatott összetartás után
írhatja alá a szerződését, és akkor lehet hivatalos a megállapodás, amely szerint az MTK-ba szerződik” – mondta megkeresésünkre Domonyai László klubigazgató.
DVSC: A klub is bejelentette, hogy Dombi Tibor és Bernáth Csaba szerződést hosszabbított. Előbbi 2014. június 30-ig, míg a jobbhátvéd 2014. december 31-ig írt alá. (dvsc.hu)
MTK: Az mtkhungaria.hu megerősítette a csakfoci.hu korábbi információját, mely szerint Torghelle Sándor az MTK-nál folytatja pályafutását. A támadó a szezon végéig írt alá a kék-fehérekhez.
MTK: Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. új tulajdonosának döntése alapján a labdarúgó csapat szakmai munkáját Garami József mesteredző, szakmai igazgató irányítja, akinek a 2014 június 30-ig szóló szerződését 2015 június 30-ig meghosszabbították.
forrás: csakfoci.hu




