Elek Gábor a ma kezdődő világbajnokságról.

Újvidék, 14.45: Magyarország – Csehország, TV: Sport1

– Nagyon sok játékosod a világbajnokságon szerepel. A Fradiban pedig ilyenkor elég csöndes a légkör. Jó ez a nyugalom?
– Nagyon szeretem ezt az időszakot! Azoknak a játékosoknak, akik nem mentek el összetartásra, délelőttönként képességfejlesztést tartunk, erőnléti és technikai jellegű feladatokat végzünk, amit nagyon hasznosnak ítélek. Délután pedig a junior csapattal összevont edzések vannak, ami szintén nagyon jó. Nagyon tetszik egy-két gyerek az utánpótlásból, akikkel kimondottan jó, hogy én is tudok egy kicsit foglalkozni.

– Két külföldi válogatott játékosodtól mit vársz a világbajnokságon? Kezdve mondjuk Nerea Penaval.
– Nagyon bízom benne, hogy a tavalyi Európa-bajnokságon mutatott játékot tudja ismét nyújtani. Amikor egy sérülés után az orvosok azt mondják, hogy egy játékos fél év múlva térhet vissza, az azt jelenti, hogy csak azt az időszakot követően kezdhet el teljes értékű munkát végezni. Utána van még egy olyan periódus, amikor le kell győznie a félelmét, ami szintén nem gyors folyamat. Még nehezebb egy olyan játékosnál, aki rásérült egy korábbi sérülésére viszonylag rövid időn belül. Tehát az egy évvel ezelőttihez képest még hosszabb időre volt szükség Nere felépüléséhez, így elképzelhető, hogy még nem lesz csúcsformában.

– És a csapat másik légiósa, Laura Steinbach? Aki ugyebár a magyar csapathoz hasonlóan a „D” csoportban szerepel a német válogatott színeiben.
– Nagyon kíváncsian várom, hogyan játszik majd. Azt gondolom, minden esély megvan arra, hogy kimagasló teljesítményt nyújtson a világbajnokságon. Persze egy mérkőzés kivételével. (Nevet.) A legideálisabb az lenne, ha nagyon jól játszana ellenünk, de nyerne a magyar válogatott a többi ferencvárosi játékos vezérletével.

– A magyar játékosokra térve. Cifra Anita először szerepel világbajnokságon, tehát abszolút újoncként érkezik, viszont meglepetés embere lehet a csapatnak.
– Ezt nem tudom megjósolni. Nagyon boldog lennék, ha így lenne. Szurkolok is ezért. Az, hogy más közegbe került, biztosan változást idéz majd elő benne. Bízom benne, hogy ez a változás pozitív lesz.

– Zácsik Szandra ugyan már szerepelt 2009-ben a világbajnokságon, de az ő játéka sajnos még kérdéses…
– Szani jelenleg gyógyszeres kezelést kap. Amennyiben jól reagál erre a szervezete, akkor játékra jelentkezhet. Amennyiben nem, akkor ezt azonnal orvosolni kell. Amikor beszéltünk telefonon, azt mondta, amennyiben játszhat, mindent meg fog tenni, hogy minél jobban szerepeljen a világbajnokságon.

– Szandrán és Anitán kívül pedig ott van az az „ötös”, akik már tavaly is nagyon jól teljesítettek a szerbiai Európa-bajnokságon. Gondolom, már akkor is nagyon büszke voltál rájuk.
– Természetesen! Azt gondolom, nagyon nagy fegyvere ennek a válogatottnak most is, hogy együtt vannak. Ez nagyon jó dolog. Nem klubokra vannak lebontva a játékosok, hanem az egész csapat egyben van, ami nagyon nagy erőt jelent. Úgy vélem, Hajdu János személyében nagyon jó választás történt a megbízott szövetségi kapitányi posztra. Hasonló, úgymond liberális elveket képvisel, mint Karl Erik Böhn. Tavaly ez láthatóan jól működött ennél a válogatottnál.

– Mit vársz a csapattól idén?
– Azt gondolom, hogy a csoportmérkőzések nagyon nagy mértékben befolyásolják a továbbiakat. Nagyon fontos, hogy az első vagy második helyen tudjunk továbbjutni, mert azzal elkerülhetjük a nagyon kemény riválisokat a C csoportból. Szintén meghatározó a folytatást tekintve, hogy Újvidéken játszhatjuk a nyolcaddöntőt, majd ha jól alakulnak a dolgok, akkor a negyeddöntőt is. Újvidék határhoz való közelsége miatt sok magyar szurkolónak ad lehetőséget, hogy kilátogasson a mérkőzésre, ami nagy segítséget jelent a csapatnak. Összességében nagyon optimista vagyok.

– A csoport hányadik helyére várod a nemzeti együttest?
– Meccsekre lebontva, Tunéziát és Ausztráliát nem gondolom ellenfélnek. Ebben a két esetben a szorosabb mérkőzés is kizárható. A csehek elleni meccset viszont már problémásabbnak gondolom. Szerintem a csehek méltánytalanul nincsenek elismerve a világ kézilabdázásában. Ráadásul az első mérkőzés minden sorozatban nagyon nehéz, aminek idén mi, a Fradival is szenvedő alanyai voltunk. Idén a bajnokságban és a BL-ben is játszottunk speciális első mérkőzéseket. Tehát ez is azt igazolja, hogy bármely versenysorozatban mindig más egy első mérkőzés, mint a többi. Gondolhatunk arra is, hogy tavaly az EB úgy kezdődött, hogy meglepetésszerűen kikaptunk a horvátoktól, majd bronzérmes lett a válogatott. Egy vereséggel is továbbléphetünk másodikként, de ezt a lehetőséget nem szabadna ellőni rögtön az elején. Hozzáteszem, vagyok annyira optimista, hogy a csoportgyőzelemre is nagy esélyt látok. Nagyon bízom ebben, ami szép jövőképet vetít előre a világbajnokság későbbi szakaszára nézve. Még novemberben úgy engedtem el a játékosaimat a válogatottba, hogy várjuk és szurkolunk nekik azért, hogy éremmel térjenek haza.

Fradi.hu