Idén második alkalommal látogatunk a lila-fehérek otthonába.
Megyeri út, 18.00: UTE – Ferencváros
Az első alkalommal már a kezdés előtt elhittük, hogy nyert ügyünk van, így nem lehetett más a vége, mint pontvesztés, elképesztő hibák után hosszabbításban nyert ellenünk a hazai csapat. Remélhetőleg ebből tanultunk és így is megyünk ki a jégre, mert több ilyen hibát nem engedhetünk meg magunknak, ha oda szeretnénk érni a rájátszást érő helyre.
Nemcsak emiatt fontos a jó játék, kell az önbizalom is az előttünk álló napokra, hiszen vasárnap újra a liga jelenlegi legjobb gárdáját, az Érsekújvárt fogadjuk, majd kedden a Miskolc érkezik Pesterzsébetre. A három mérkőzésből legalább hat pontot kellene szereznünk, hogy tapadjunk az előttünk álló csapatokra.
Dobos Tamás
Nehéz sorozat elé nézünk, a hétvégén, illetve a jövő hét elején. Az Újpest épp ellenünk bizonyította, hogy nem lehet senkit sem félvállról venni. Amennyiben betartja a csapat a taktikai utasításokat, nem lehet gond a lilák otthonában. Vasárnap az Érsekújvárat fogadjuk, aki kint volt a hétvégén Pesterzsébeten láthatta, micsoda nagyszerű játékosokból álló csapattal lesz dolgunk. Ennek ellenére bízok benne, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot, óriási fegyvertény lenne a Nové Zámky skalpját begyűjteni. Kedden a Jegesmedvék ellen kell hogy felvegyük a harcot, őket sikerült már kétszer is legyőzni idén. Igazoltak egy EBEL-t megjárt védőt, edzőcsere történ a szezon közben, ezek általában felráznak egy csapatot. Szoros mérkőzésre számítok ellenük, természetesen Fradi győzelemmel.




