A KEK-ben folytathatjuk a nemzetközi szezont.
Buducnost – FTC-Rail Cargo Hungaria 29-21
I. félidő
A parázs hangulatú mérkőzést jobban kezdte a Ferencváros, hiszen Tomoriék a negyedik percben 2-1-re vezettek. Igazi adok-kapok alakult ki, az első percekben, hiszen Dalby hamar egyenlített, majd Zácsik újra előnyt szerzett a Fradinak. A játékrész első részében egyik csapat sem tudott több gólos előnyt felépíteni. Mindkét együttesben a kapusok jól védtek. A tizennegyedik percben a Fradi két gólos fórt szerzett, miután Szucsánszki és Zácsik is betalált. A hazaiak kapust cseréltek, aki sajnos nagyon elkapta a ritmust, így Buducnost átvette a vezetést. A huszadik percben Tomori emberhátrányban szerzett labdát, majd a ziccert belőve 10-10-re kiegyenlített. Az első félidő hajrájában kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést. A harmincadik percben a hazaiak két gyors találatot szereztek, amelyre Tomori válaszolt a lefújás előtt, így csak egy gólos hazai előnnynél, 15-14-es állásnál vonulhattak a csapatok az öltözőbe.
II. félidő
A második félidőt a Fradi kezdte, Tomori lövése azonban a kapufán csattant, sajnos az ellentámadásból Petrovics tovább növeli a Buducnost előnyét. A hatodik percben a frissen beálló Sreinbach megszerezte az első gólját, 16-15-re módosítva az állást. Nem sokkal később Tomorit buktatták, a megítélt hetest Pena értékesítette. Sajnos a hazaiak jó védekezésüknek köszönhetően meg tudták tartani a két gólos előnyüket. A tizenharmadik percben Kovacsicz kiállította két percre a játékvezető. Az emberelőnyt kihasználva a montenegróiak először vezettek három találattal, 20-17-re. A tizenötödik percben Elek Gábor időt kért, majd Steinbach ismét gólt lőtt. 22-20-as állásnál Cifrát állította ki a játékvezető, így a hazaiak már negyedszerre kerültek emberelőnybe. Szerencsére az emberhátrányt sikerült kivédekeznie a Ferencvárosnak. A huszonegyedik percben Knezevics révén ismét hárommal vezettek a hazaiak. A Buducnost nagyon jól védekezett, Zderic a kapuban nagy formában védett, így a hazaiak a huszonötödik percben öt góllal, 26-21-re elhúztak. A mérkőzés végén a Fradinak nem jött össze semmi, így az összecsapást 29-21-re megnyerték a hazaiak.




