A Haladás kapusa magabiztos.

– A bajnokság eleje kicsit döcögősen indult a Haladásnak. Mitől sikerült elkapni a fonalat?
– Szerintem nem volt gond az első meccseken sem, csupán a sorsolás akkor sodorta az utunkba a nehezebb ellenfeleket. A csapat akkor is egységes volt, jól játszott, ám olykor a szerencse sem minket pártolt. Aztán belelendültünk, önbizalommal játszunk, szereztünk bravúros pontokat, mint például a Debrecen ellen, de ide sorolom a paksi győzelmünket is, hoztuk a kötelező sikereket, szóval ez az ősz eddig nem alakult a számunkra rosszul.


– És neked? Nagyon stabil a helyed, folyamatosan jól teljesítesz.

– Vannak időszakaim, amikor tényleg jól megy. A legfontosabb az, hogy Artner Tamástól megkapom a bizalmat, és azon vagyok, hogy ezt megszolgáljam, és ne veszítsem el.

– Említetted a csapat egységét. A sok fiatal jól kijön az idősebbekkel?

– Igen. Remek a hangulat az öltözőben, és ez tükröződik a pályán. Az idősebbek és a fiatalok egyaránt nagy ambícióval futballoznak, a védelmünk elég szilárd, a támadóink között pedig kiemelkedő játékosokat találunk, de valóban, az egység az, ami a legfőbb erősségünk.

– A Fradi ellen készülni és játszani különleges alkalom?

– Ugyanúgy készültünk, mint máskor. Megnéztük a meccseinek a legfontosabb részeit, elemeztük a játékát, beszéltünk róla, ahogyan ezt mindig megtesszük. Minden csapat életének a része a hullámvölgy, a Fradi éppen túl van rajta a jelek szerint, ezzel nem kell foglalkoznunk. A lényeg az, hogy ugyanúgy futballozzunk, mint eddig tettük. A Ferencváros hazai pályán nyilván uralni akarja a játékot, de mi is győzni megyünk Budapestre.

– Az szóba jött, hogy ha ez sikerül, megelőznétek a Fradit és a Győrt is, ott lennétek a dobogó közvetlen közelében?

– Persze, tudjuk, hogy komoly lehetőség előtt állunk, és nagy lépést tehetnénk annak az érdekében, hogy az őszt igen előkelő helyen zárjuk. Ám felesleges előre számolgatni és okoskodni, majd meglátjuk, mire megyünk egymás ellen a pályán…

forrás: nb1.hu