Így várja Ricardo Moniz a mai bajnokit.

A múlt héten visszanyertük azt az önbizalmat, amit az Újpest elleni győzelem után elvesztettünk. Azonban óvatosnak kell lenni, nem szabad elbíznunk magunkat. Még több helyzetet kell kialakítani, és a labda hatékonyabb megtartására is oda kell figyelnünk. Ráadásul teljesen más jellegű mérkőzésre kell számítanunk, mint az előző héten, amikor is egy nyíltabban, támadóbb szellemben futballozó csapattal találkoztunk. A Haladásnak remek védői vannak, és kevésbé játszanak olyan nyílt, támadó focit, mint az előző ellenfelünk. Az elmúlt hét a nyugalom jegyében telt el. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy nagyon fontos mérkőzés következik, és ha a hátralévő mérkőzéseinken jó formában tudunk játszani, akkor dobogós helyen köszönhetünk el az őszi szezontól, és magabiztosan kezdhetjük a tavaszit. Fogunk mi még meglepetést okozni az embereknek, de most is azt kell hangsúlyoznom, szükségünk van a szurkolóink támogatására és türelemre is. A siker nem jön egyik napról a másikra. Keményen meg kell dolgoznunk érte.

Fradi.hu