Korrekt elemzést adott a szombathelyiek mestere.
– Nagyon jól játszott Diósgyőrött az FTC, nem kis dolog Miskolcon 4-1-re nyerni – jelezte Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője. – Talán most tudtak a legerősebb csapatukkal kiállni. A masszív, fizikálisan erős fővárosiak legnagyobb erőssége a csapategységük, emellett egy sor kiváló játékossal rendelkeznek. Böde, Jenner, Somalia, Holman, Gyömbér, Besic, Józsi – hogy csak néhányukat említsem.
Ráadásul ott áll mögöttük fanatikus szurkolótáboruk. Gyenge pontjuk a védelmük, amelynek összetétele folyamatosan változik, még most sem állt össze. Igaz, el kell ismerni, Diósgyőrben viszont jól teljesített a hátsó alakzatuk. Mi csak akkor lehetünk eredményesek, ha egységesek leszünk és nem ijedünk meg a ferencvárosi drukkerek által keltett hangulattól.
Játékosaimat fel kell hogy dobja az, hogy a Puskás-stadionban léphetnek pályára. Egyébként szerintem az FTC-nek az Üllői út jelentette az igazi hazai pályát, ott közelebb voltak a nézők, nagyobb volt a hangulat. Úgyhogy ebből a szempontból kedvezőbb a helyzetünk. Utolsó négy meccsünkön tíz pontot gyűjtöttünk, erre lehet alapozni, megfelelő önbizalommal utazhatunk Budapestre.
A meccs esélyese a Fradi, nincs veszítenivalónk, csak nyerhetünk a találkozón. Mivel mindkét gárda játssza a futballt, biztosan jó meccset láthatnak a szurkolók, abszolút háromesélyes a találkozó. Zsirai, Kalász sérült.




