Ha Pintér Attila is úgy gondolja. A győri Ligakupa találkozót a SportTV élőben közvetíti.
A Ligakupa F-csoportjának 4. fordulójában NB I-es labdarúgó-csapatunk szerdán a Győr otthonába látogat. Az MLSZ tájékoztatása szerint a találkozó játékvezetője Szőts Gergely lesz, partjelzőként Tóth II Vencel és Pápai Zoltán segítik a munkáját. A mérkőzés 19.30-kor kezdődik, a belépők 800 forintba kerülnek. Jegypénztár és kapunyitás két órával a mérkőzést megelőzően, 17.30-kor lesz, a vendégszurkolók a Nyugati lelátónál található pénztárnál vásárolhatnak belépőket. A találkozót megelőzően mindkét csapat 6-6 pontot szerzett a sorozat idei kiírásában, azonban jobb gólarányának köszönhetően a Győr az első, míg a mieink a második pozícióból vágnak neki az összecsapásnak.
– Korábban fellebbezett a büntetés miatt, így utólag is súlyosnak tartja az öt hónapos eltiltást?
– Ne haragudjon, de erről nem szeretnék beszélni. Lezártam magamban az esetet, letöltöttem a büntetésem, s inkább a jövővel foglalkozom.– Tudja, hogy van most Leonardo?
– Bízom benne, hogy gyorsan felépül. Engem is nagyon megviselt a sérülés, amit minél előbb el szeretnék felejteni.– A héten visszatérhet csapatába. A sors fintora, hogy épp a Ferencváros elleni szerdai Ligakupa-mérkőzésen teheti mindezt.
– Az eredeti tervekkel ellentétben Győrött lesz a meccs, amit ebből a szempontból nem is bánok. Hogy játszom-e vagy sem, azt a vezetőedző dönti el, én készen állok a szereplésre. Profi labdarúgóként nekem az a feladatom, hogy minél jobb játékkal győzelemre segítsem a csapatomat, s ha éppen a Ferencváros az ellenfél, akkor ellene.




