Ha nem is simán, de a második félidőben már végig kézben tartva az irányítást győztük le a montenegrói csapatot.

Ferencváros 27-25 (13-13) Buducnost Podgorica
Gólok: Tomori 7, Kovacsicz 6, Zácsik 5, Pena 4 (4), Szucsánszki 2, Vérten 2, Mészáros 1

A mérkőzés hajrája: DigiSport
Galéria: Handball.hu

A vendégszektoron kívül szépen megtelt a dabasi OBO Aréna a szezon első hazai BL mérkőzésére. Azért így sem maradtak támogatás nélkül a podgoricai lányok, hiszen a nemzetközi szinten is elismert Varvari csoport szép számban megjelent és hajtott a kék-fehéreket. Azonban hangerővel nem vehették fel a versenyt a mai estén is csodálatosan teljesítő Fradi-táborral. Az első félidőben jobban jött ki a lépés a vendégeknek, valamint kis ízelítőt is kaptunk a brutális védekezésből, amit hellyel-közzel szankcionáltak a fehérorosz játékvezetők. Azonban ezeket az előnyöket nem tudtuk igazán kihasználni. Sok gólt kaptunk a szélről is, igaz, ez betudható talán annak, hogy jobban figyeltünk a belső emberekre, „elfogadhatóbb” egy sima gól, mint a hetes / két perc kombináció, amit Cvijicről többször kaphattunk volna, ha nem zárunk keményen. A szünet előtt elmehettünk volna kettővel, de rontottunk, így iksz lett belőle.

A második félidőre kapust cseréltünk, Szikora érkezett Abramovich helyére. Gyorsan elléptünk hárommal, amit még egalizálni tudott a Buducnost nagyjából tíz perc alatt. Ezután jött a kulcsmomentum, emberhátrányba kerültünk, amiből jobban jöttünk ki, Szikora ziccert fogott, majd gólt is dobtunk, ami az önbizalmunknak se jött rosszul, a hangulatnak meg pláne jót tett, ami tovább pörgette a csapatot. A záró percekre három gólos előnnyel indultunk, amiből végül kettő maradt a végére, így sikerült a nagyon fontos pontokat begyűjtenünk és jöhetett az ünneplés!

Szép volt, lányok!