Természetesen az épülő stadionról beszélgetett Szombathy Pállal.
Az új Albert-stadion építéséért felelős kormánybiztos, Fürjes Balázs a Digi Sport Reggeli Start c. műsorában beszélt a beruházás jelenlegi állásáról és a kilátásokról. Elmondta, akár a tervezettnél hamarabb is átadhatják az új létesítményt.
– Két héttel az ütemterv előtt járunk. Azért lenne nagy dolog, ha az év végéig minden külső munkát elvégeznénk, mert akkor januárban, az igazán hideg időben már csak belül kellene dolgozni, ami lehetővé tenné az építkezés gyorsítását – fogalmazott, majd így folytatta:
– Leghamarabb júliusban lehet kész. Fontos, hogy a 2014/2015-ös szezont már itt tudja elkezdeni a csapat. Ez ma biztosítva van, remélhetőleg így is marad.
Fürjes kérdésre hozzátette azt is, a játéktérre először májusban mehet majd rá vélhetően a csapat, az új aréna éves bérleti díja pedig szerinte nagyságrendileg meg fog felelni a korábba hallott 70-100 millió forintos összegnek. A saroktelek eladásából a kormánybiztos többmilliárdos bevételt remél, és azt kérte az MNV Zrt-től, lehetőség szerint már az építkezés ideje alatt történjen meg az értékesítés és folyjon be az említett összeg. Az előzetes érdeklődés nagy a VIP-helyek iránt, így azok értékesítése nem jelent majd gondot – fűzte hozzá.
Fürjes arra is kitért, a beruházás során mi az, amiben folyamatos fejlődés tapasztalható.
– A belső wifi-rendszert tudnám említeni. Azt tudjuk majd biztosítani a szurkolóknak, hogy az okostelefonokon menet közben visszanézhessék a leshelyzeteket, a gólokat, rendelhessenek a büféből. Ez az informatikai rendszer, ez a hálózat az utolsó pillanatig fejlődni fog – nyilatkozta.
forrás: csakfoci.hu