Jégkorongosaink ismét a Dózsát fogadják.
Pesterzsébet, 19.00: Ferencváros – UTE
Sérüléshullám tizedeli a csapatot. Borbás Gergely térdére Pisanrenko esett rá egy bodicsek után úgy, hogy a támadó keresztszalagja bánta, így Gergőre hosszú kényszerpihenő vár. Rickard Eriksson jobb oldali csípője és combja nem száz százalékos, Mestyán Istvánnak pedig a lába gyulladt be. Andreas Lindquist bokájára kapott egy lövést, így ő két napig nem tudott korcsolyát húzni.
Ancsin János
“A Fradi ősi riválisunk, sokszor elmondtuk már, hogy bármilyen csapattal áll fel a két együttes, az egy háromesélyes mérkőzés. Remélem jobb eredményt érünk el, mint a múltkori 1-6-os vereség során, természetesen szeretnénk nyerni.Szeretnénk már megmutatni azt, hogy ez a csapat nem arról híres, hogy nem tud gólt lőni. Idén elég rosszul kezdtünk, lassan be kéne bizonyítanunk, hogy azért velünk is számolni kell.
Sérültjeink, betegeink egyaránt vannak, holnap derül ki, hogy kik tudnak játszani közülük. Sajnos elkapta a csapatot egy betegséghullám is. Vannak olyanok, akik csak két-három edzésen vannak túl.”




