Pont nélkül térünk haza az erdélyi körútról.

HSC Csíkszereda 8-3 Ferencváros
Harmadok: 2-1, 3-2, 3-0
Gólok: Ojanen (Pál, Vaszjunyin), Dancsfalvi (Berta), Ojanen (Pál)

A péntekihez nagyon hasonló jó rajtot vett a Fradi Csíkszeredában is, azonban a gólok újfent elmaradtak. Sőt, az ötödik percben Berta és Lencsés korcsolyázott egymásnak, az ebből kialakuló létszámfölényes helyzetet pedig Szőcs Szabolcs értékesítette. A bekapott góltól megzavarodtak a vendégek, percekig csak nyomozták a korongot, azonban a HSC ekkor még nem tudta eldönteni a meccset. A harmad felénél sikerült rendeznie sorait a Fradinak, Ojanen egy hatalmas bombával egyenlített. Két perccel később Molnár Zsombor tört kapu elé a kék vonalról és miután átcselezte magát a vendégvédelmen, szép egyéni akciójából, visszavette a vezetést a HSC-nek.

A második harmadot ismét hatalmas rohamokkal kezdte a Ferencváros, a második percben Dancsfalvi és Ojanen is óriási gólt lőtt, így gyorsan megszerezték a vezetést. A 26. percben a pénteken két gólt szerző Mihály Ede volt ismét eredményes, amivel újfent döntetlen volt az állás. Ezt követően kétszer is emberelőnybe került a Csíkszereda, ráadásul másodjára kettős előnybe, és mivel egyik esetben sem okozott gondot a helyzetek gólra váltása, így a meccs felére kétgólos előnyre tettek szert. Amilyen jól sikerült a vendégeknek az első két harmad eleje, annyira rosszul kezdték a harmadikat. A HSC három perc alatt három gólt szerzett, így a 45. perc elejére elúszott a meccs, Budait is lecserélték. A meccs innen már csendesen csordogált tovább, figyelemreméltó esemény a hátralévő 15 percben nem történt. Győzelmével a HSC tovább zárkózott a az élmezőny aljához, a Fradi pedig maradt a hatodik helyen.

Dobos Tamás
“5-3-nál egy picit elveszítettük a fonalat. Helyzeteink voltak, de azok mind kimaradtak. Nem jó megoldásokat választottunk. Sajnos ezt dobta a gép. Tanulnunk kell ebből is. Néhány dolgon változtatnunk kell. A taktikán is és fegyelmen is módosítani kell. Biztos vagyok benne, hogy a brassói meccs sokat kivett belőlünk, de nem erre fognám a vereséget. A fegyelemre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Sok kiállítással játszunk, ami a MOL Ligában megengedhetetlen.”

Gál Sándor
“A második olyan mérkőzés, amely végén nem kellett izguljunk, igaz, ez kellemes volt, nem úgy, mint az első. Örvendünk annak, hogy a fiatalokat is be tudtuk tenni. Nehezebben indult a mérkőzés. Amikor a Fradi átvette a vezetést, rá tudtunk tenni még egy lapáttal, és megfordítottuk az eredményt. Nem adtuk fel, harcoltunk. Nehezebb volt a mérkőzés, mint ahogy az eredmény mutatja. A két potyagól után a vendégek feladták.”

Jégkorongblog