Fiatal játékosunk az elmúlt hetek történései mellet a mai meccs esélyeiről is nyilatkozott, ez utóbbit tette Orosz Márk is.

– Mozgalmas hét van mögötted. Bosznia elleni U21-es Eb-selejtező – ahol két gólt lőttél -, majd a Tatabánya elleni Ligakupa mérkőzés, ahol szintén gól került a neved mellé, ráadásul a csapatkapitányi karszalagot is felhúzhattad. Hogy értékelnéd az elmúlt hetet, a teljesítményed?
– Igazad van, mozgalmas, de sikeres hetek vannak mögöttem. Örülök, hogy Bosznia ellen be tudtam találni kétszer is a kapuba. Tatabányán a gólom mellett annak örültem a legjobban, hogy az edző bizalmat szavazott nekem, és a második félidőben én kaphattam meg a csapatkapitányi karszalagot. Az is felemelő érzés volt, hogy Józsi Gyuritól vehettem át.

– Ráadásul a bajnokságban is meghatározó tagja vagy a Fradinak. Gondoltad volna a szezon előtt, hogy ilyen szinten sikerül berobbannod a köztudatba?
– Még túlzásnak érzem kijelenteni, hogy meghatározó tagja lennék a csapatnak. Úgy gondolom volt egy pár jó mérkőzésem, amikor hozzá tudtam segíteni a csapatot a győzelemhez góllal vagy gólpasszal. Nem gondoltam, hogy megkapom a lehetőséget, hisz több ember pályázott ugyanarra a posztra, amire én is, többek között Leonardo is, aki egy kiemelkedő, klasszis játékos.

– Buzsáky Ákos személyében újabb karmester érkezett a Ferencvároshoz. A megszerzésével veszélybe kerülhet a helyed a kezdőcsapatban?
Ákos érkezésének nagyon örülök, hisz tőle nagyon sokat tudok tanulni. Nem érzem magam veszélyben, hisz ha úgy tudok teljesíteni, mint az elmúlt hetekben, akkor akár mindketten beférhetünk a kezdőcsapatba.

– Mik a céljaid az idei szezont tekintve?
– Többször nyilatkoztam már, hogy nagyon sok célom van a szezonban és rengeteg dologban kell fejlődnöm. Örülnék, ha sikerülne összehoznom tíz gólpasszt és tíz gólt.

– Mit vársz hétvégén a jól rajtoló, ám az utóbbi fordulókban azonban kissé beragadó Pápa ellen?
Izgalmas és jó mérkőzésre számítok, vendégsikerrel. Több ex Fradista a pályára lép majd ellenünk, biztos, hogy számukra presztízs értékű lesz a mérkőzés.

Amennyiben Tóth Bálint vezetőedző bizalmat szavaz Orosz Márknak a találkozón, akkor jó ismerős is a pályán lesz a Fradi játékosok számára, mivel a támadó tavaly még a fővárosi csapatot erősítette.


– Örülnék, ha szombaton pályára léphetnék –
mondta a lombardfcpapa.hu-nak Orosz Márk -, hiszen a Ferencváros ellen mindenki szeretne játszani, így vagyok ezzel jómagam is, ráadásul tavaly még én is az Üllői úton, a Fradiban fociztam.

Orosz Márk közel négy évig játszott a Ferencváros korosztályos ifjúsági csapataiban, mígnem olaszországi és szegedi kitérő után 2012-ben a fővárosi zöld-fehérek első keretének a tagja lett.


– Jó mérkőzésre számítok, valószínű telt ház előtt lépünk pályára, amelynek mindannyian nagyon örülnénk. Szeretnénk bizonyítani szombaton, és jó eredményt elérni a Ferencváros ellen. A Fradi nagyon jó csapat, jó néhány kiváló külföldi játékossal, de szerintem ők is ugyanolyan verhető együttes, mint a többi élvonalbeli gárda –
fogalmazta meg várakozásait Orosz Márk.

forrás: nb1.hu