Ha nem is sziporkázva játszottunk, de a győzelmünk egy pillanatig sem volt kétséges.

Békéscsaba 27-32 (13-17) Ferencváros
Gólok: Tomori 8, Steinbach 6, Such 5, Vérten 5, Szucsánszki 4, Zácsik 3, Szamoránsky 1

Pontokért mentünk és pontokkal is jöttünk el a „mumus” lila-fehérek otthonából. A mérkőzés irányítását végig a kezünkben tartottuk, a hazaiak az elején tudtak egyszer egyenlíteni, ezen kívül végig futhattak az eredmény után. Ha közelebb kerültek, akkor mi mindig egy kicsit megráztuk magunkat és újra megnyugtató szintre növeltük az előnyünket. Jó hír, hogy már játékban is bevethettük Nerea Penát, viszont rossz hír, hogy Vérten Orsolya sérülést szenvedett, a könyökét fájlalta.

Elek Gábor nyilatkozott a Sportklubnak:
Nem vagyok elégedett a ma látottakkal. A Győri ETO ellen bemutatott védekezésünknek ma nyoma sem volt, ezt a hazaiak többször ki is tudták használni. Zácsik Szandra azért pihent, mert a fejére visszavágódó lövés miatt látásproblémái voltak, mindenből kettőt látott, szerencsétlenségére még belőlem is. Vérten Orsi fájlalja a könyökét, sajnos esésnél támasztott is vele, így elképzelhető, hogy ki kell hagynia majd. Mostantól teljesen a Bajnokok Ligája selejtezőre koncentrálhatunk.