Női fociban is cél a bajnoki cím.
Női NB I-es labdarúgó-csapatunk két fiatal, ám már felnőtt válogatottsággal rendelkező játékost igazolt. Manja Benak és Naki Krivanjeva már csatlakoztak új csapatukhoz, és a remények szerint minél hamarabb be is mutatkozhatnak majd az első osztályban.

Manja Benak
Manja Benak 24 esztendős, és eddig 9 alkalommal kapott lehetőséget a szlovén válogatottban. Előző klubja a szlovén ZNK Pomurje Beltinci volt, amellyel bajnok és Bajnokok Ligája-induló tudott lenni. Manja lejárt szerződésű labdarúgóként igazolt egyesületünkhöz, egy évre írt alá.
A játékosról Dörnyei Balázs, női csapatunk szakvezetője is elmondta véleményét.
– Szlovén csapatának BL-selejtezőin néztem meg. Egy rendkívül profi hozzáállású, nagy munkabírású, intelligens játékos, aki nagy szívvel, kőkeményen, de sportszerűen játszik a pályán és a komoly nemzetközi mérkőzéseken gyűjtött tapasztalatával nagy segítsége lehet fiatal csapatunknak – fogalmazott Dörnyei.

Naki Krivanjeva
Naki Krivanjeva még csak mindössze 19 esztendős, azonban már 7 alkalommal szerepelni tudott a felnőtt macedón válogatottban. Előző klubjával, a Biljanini Izvorival macedón bajnok tudott lenni. Naki lejárt szerződésű labdarúgóként került egyesületünkhöz, egyelőre fél évre került klubunkhoz.
Dörnyei Balázs Naki Krivanjeváról is elmondta észrevételeit.
– Fiatal, jó felépítésű, tehetséges játékos, akinek a beépítésével több variációnk lehet a csapat támadó egységében – vélekedett szakvezetőnk.
(fradi.hu)









