Danit kérdezték a románok elleni mérkőzésről.
– Kezdő lesz?
– Nem tudom
– Nem is sejti?
– Még csak nem is sejtem.
– Na…
– Nézze, mondhatok én bármit, ez ügyben nem az én szavam dönt. Ami tőlem telik, megteszem, mert minden meccsre úgy készülök, hogy kezdő leszek. A többi már az edzőn múlik.
– Akadnak arra utaló jelek, hogy az első perctől fogva a pályán tartózkodik majd…
– Éspedig?
– A csehek elleni felkészülési mérkőzést követően Egervári Sándor megpendítette, nem zárható ki, hogy két csatárral állunk fel Bukarestben.
– Ez jól hangzik. Csak ne feledjük, a keretben összesen négy csatár van! Ha ebből indulok ki, és tényleg két ékkel rohamozunk, akkor ötven százalék esélyem van a csapattagságra. Vagyis a képlet egyszerű: vagy játszom, vagy nem.
– Szalai Ádám helye megkérdőjelezhetetlen, nemde?
– Ő az első számú támadónk, ehhez nem férhet kétség. Remek csapatba igazolt, ráadásul azóta bizonyította, hogy a Schalkénak is húzóembere tud lenni. Le a kalappal előtte, ahogy Bajnokok Ligájában továbblőtte együttesét. Nagyon jó formában futballozik.
– És ön?
– Én sem vagyok lekettyenve. Az eddigi hat fordulóban nem rugdostam tucatszám a gólokat, de nem érzem úgy, hogy gond lenne.
– A Madocsa edzőjeként még nem szakmázott Egervári Sándorral?
– Na, ne! Hagyjon már! Szép is lenne, ha szólnék Sanyi bácsinak, hogy tartsunk szakmai konzíliumot… Bár ha jobban belegondolok, sikeredző vagyok, hiszen azután, hogy legutóbb bajnokok lettünk a megye kettőben, az új szezonban három meccsből hármat megnyertünk. Ez – szerintem – még akkor is nagy szó, ha végül nem vállaltuk a feljutást.
– Térjünk vissza a válogatotthoz, annak is a támadósorához. Mit gondol, Szalai Ádám mellett, mögött, esetleg előtt futballozna leghasznosabban?
– Van némi közös múltunk, tudniillik a törökök és a csehek ellen már játszottunk együtt, még ha nem is sokáig. Ha engem kérdeznek, nem muzsikáltunk rosszul, ugyanakkor én az a típus vagyok, aki a pálya bármelyik részén jól érzi magát. Mivel szeretek futballozni, számomra csak az a fontos, hogy az alap-, illetve az oldalvonalak által behatárolt területen lehessek.
– Az ötödik válogatott meccsén megszerzi második gólját?
– Ezek szerint ön már tudja, mikor lesz az ötödik válogatott meccsem… Mindenesetre nincs olyan mérkőzés, amelyen ne szeretnék gólt rúgni! Aztán, hogy sikerrel járok-e, vagy sem, javarészt rajtam múlik. István bátyám ötször volt eredményes vasárnap, ha az ő nyomába nem is érhetek, egy bukaresti góllal már boldog lennék. Főleg, ha győzelmet érne.
– A döntetlent kevesellné?
– A tabella arról árulkodik, hogy győznünk kell. Ne kerteljünk, ha meg akarjuk szerezni a csoport második helyét, muszáj nyernünk!
– A március huszonkettedikei kettő kettő ma már csak rossz emlék?
– De még milyen rossz! Az utolsó pillanatban hullajtottunk el két pontot. Ha az meglenne… Ezért is mondom azt, hogy nincs más hátra, mint előre, vagyis pénteken meg kell vernünk Romániát!
– Kemény csata lesz…
– Nem kemény, kőkemény! A párharc hátterét mindenki ismeri, ebből következően felettébb paprikás lesz a hangulat. Tartok tőle, hogy nemcsak a pályán, hanem a lelátón is.
