A védelem még nem állt össze, most ezen – is – dolgozik a szakmai stáb.
Ami biztos, hogy az előző találkozóhoz képest a helyzetkihasználásban javulnunk kell, hiszen legutóbb olyan lehetőségeket hagytunk ki, ami ezen a szinten nem megengedhető. A kapott gólokat nagy hibák, főként figyelmetlenségek előzték meg, amelyek orvosolhatók. Létszámra hátul megvagyunk, most az a feladatunk, hogy megtaláljuk az ideális formációt, amely biztonságot ad a csapatnak, és amely állandósítható. Azt persze fontos kihangsúlyozni, hogy a védekezés nemcsak a hátvédek, hanem az egész csapat feladata. Ha a bajnoki címet meg akarjuk szerezni – márpedig ez a célunk -, akkor az olyan mérkőzéseket, mint a mostani, Kecskemét elleni, muszáj megnyerni. Emellett az is nagyon fontos, hogy visszaszerezzük szurkolóink bizalmát, amit ezen a hétvégén jó játékkal megtehetünk.
(fradi.hu)




