Külön érdekessége lesz a szombati meccsnek a tavalyi teljesítményünkkel történő összevetés.
Sokan, sokféle módon számolgatnak bajnoki esélyeket, illetve, hogy előrelépett-e a csapat. Ennek egyik módja, hogy megnézzük tavaly ilyenkor, 5 forduló után több vagy kevesebb pontunk volt. Ebben jobban állunk 4 ponttal, hiszen tavaly csak 5, most viszont 9 pontunk van.
A másik számítás olyan szempontból érdekesebb, hogy tekintetbe veszi az ellenfél játékerejét és azt veszi alapul, hogy az adott csapattal szemben milyen eredményt értünk el a múlt évben. Ezért ez pontosabb képet is adhat. Ebben a legutóbbi fordulóig szintén nagyon jól álltunk, hiszen Pécsen nyerünk, ahol tavaly döntetlent játszottunk, és Győrben is, ahol az előző bajnokságban vesztettünk. AZ MTK és a Videoton ellen tavaly is így szerepeltünk. A Debrecen elleni meccs volt az első, ahol eszerint a számítás szerint alulmúltuk magunkat, hiszen tavaly sikerült nyerni, míg idén kikaptunk. Így ebben az összevetésben már csak 2 pont az előnyünk a tavalyi teljesítményünkhöz képest.
A Kecskemét ellen tavaly emlékezetes módon döntetlent játszottunk a nyitófordulóban, miután az elején látványosan jobbak voltunk, Alempijevic révén vezettünk is, de a második félidőben elfogyott a csapat ereje és végül az ikszel sem lehettünk a mutatott játék alapján elégedetlenek, ha a Fradi pályán egy hazai döntetlen után ez értelmezhető lenne. Ha most sikerülne az, amire mindannyian várunk és győzelmet aratnánk, akkor ebben az összevetésben extra két pontot szerzenénk és újra nagyobb bizakodással nézhetne mindenki a jövőbe.




