Kulisszatitkok a már elbontott Albert-stadion makett születéséről. Mint arról már olvashattatok oldalunkon, egy lelkes fradista társunk megtervezte stadionunk élethű modelljét LEGO kockákból. A kezdeti lendület, előbb toplista éle, majd az első hivatalos LEGO gratuláció után megtorpant a projekt, de csak a szavazatok ügyében, ugyanis a makett épül és szépül. A tervezésről, építésről beszélgettünk az alkotó laszlogabii-val, aki remek képanyagot is biztosított.
Elsőként kérlek mondj magadról pár szót, honnan származik a Fradi és a LEGO iránti rajongásod?
Életem első meccsére a legjobb barátom, Gergő vitt ki még 2011-ben (Vidi, 0-5..). Noha vereség lett a vége, ez nem vette el a kedvem a további meccsre járástól, hiszen azonnal megfogott a hangulat és a közeg. Az L szektorban szurkoltuk végig a meccset, majd ugyanígy tettünk majdnem az összes azóta lejátszott hazain és jó pár idegenbeli ütközeten is. A 2011-12-es szezonra már bérletet váltottam. A LEGO mániám természetesen gyerekkoromban alakult ki, majd jó néhány év szünet után két éve kezdett újból a felszínre törni. Kezdetben főleg technikai dolgokkal foglalkoztam, aztán egyre inkább az építészet felé fordultam. Megragadott a microscale méretarányban rejlő lehetőség, hiszen egyszerre látványos, ugyanakkor költséghatékonyan lehet nagyméretű épületeket is megmintázni. E kettő szenvedély aztán 2012 augusztusában találkozott egymással.
Milyen eszközök szükségesek egy ilyen terv megvalósításához?
Az építéshez az MLCad nevű legós tervezőprogramot használtam, majd az LDView következett, ami már forgatható 3D-s nézetet adott a stadionnak. Végül PovRay-jel fénykép minőségű képeket készítettem. Ez utóbbi művelet olykor 10-12 órát is igénybe vett képenként és szükség volt hozzá némi programozói ismeretre is. Minden felhasznált program ingyen hozzáférhető az interneten.
Milyen hosszú volt a tervezési szakasz, milyen mennyiségű dokumentációt készítettél?
A tervezés több mint 8 hónapot vett igénybe, de tulajdonképpen még most is zajlik, mivel harmadszor tervezem át az egész projektet. Jelenleg főképp a fellelhető alkatrészek és a költséghatékonyság jegyében módosítom a szükséges részeket. Bár szerettem volna részletesen dokumentálni a dolgokat, végül megannyi félbehagyott Excel táblázat és Word dokumentum esett áldozatául a csapongó gondolataimnak, így maradtak a tervezés fázisait megörökítő képek. A Cuusoo-n fellelhető verzióhoz képest is sok változás lesz, melyek főleg a makett stabilitását hivatottak növelni. A tervezést a lelátórészekkel kezdtem, eleinte amolyan szórakozás volt az egész. Aztán idővel kezdett valósághű alakot ölteni ez pedig meggyőzött a folytatásról.
A munkához több száz fotó adott támpontot, ezek mellett hagyatkoztam a helyszíni élményeimre és a NORC.hu (street view klón) felvételeire. A legnehezebb dolgom a székházzal volt, de nem volt egyszerű a B közép mögötti falrész kidolgozása sem, mert élőben rendszerint „meccshangulatban” közlekedtem arrafelé, ami igencsak meggátolt a hatékony dokumentálásban… :) Végül egy edzésről készült videó alapján készítettem el ezt a részt.
A terveket hogyan lehet kézzel foghatóvá tenni?
A szükséges LEGO elemeket új bontott készletekből szerzem be. Van néhány bevált lelőhelyem Budapesten, de interneten is lehet ilyesmiket rendelni. A bricklink.com egy alkatrészbörze, ahol rengeteg egyéni eladó vagy bolt kínálja új és használt alkatrészeit. Az első adag alkatrészt 2012 decemberében vettem. Egy nem betervezett vásárlás volt ez, de nem bántam meg, mert azóta sem láttam sehol az akkor megvett tribünelemeket ekkora mennyiségben. Ezen felül még két nagyobb vétel volt, és most nyáron készülök egy jelentős alkatrészrendelésre. Szeretném befejezni a stadiont legkésőbb decemberig (főleg anyagi korlátai vannak).
Ha valaki szeretné magának megépíteni a stadiont, akkor ez lehetséges-e?
Egyetlen igazi nehézség a kivitelezés során a makett költsége. Előzetes számításaim szerint 60-70 ezer forintot is felemészt az építés, viszont úgy gondolom, hogy a Szentély emléke nekem megér ennyi pénzt. A kész terveket szeretném építési útmutató formájában elérhetővé tenni, hogy bárki megépíthesse saját Albert Stadionját. Egy példányt a makettből pedig a Fradi múzeumnak szánok.
A jövőben szándékodban áll más modelleket is készíteni?
A következő „áldozat” az új stadion lesz, amit feltétlenül szeretnék megtervezni és megépíteni. Emellett a Rapid stadionja is elkészülhet LEGO-ból.
- Utcai nézet
- Norc.hu
- MLcad
- Egy korai verzió
- A B-Közép
- LDraw Cuucoos terv
- LDraw aktuális állapot
- A székházból
- Új Albert-stadion













