Fontos győzelemmel kezdtek az öregfiúk.
Rangadót nyert öregfiúk csapatunk, miután Wukovics László két góljával (2-0) a tavalyi ezüstérmes B.O.Sz. együttesét múlta felül. A találkozón három saját nevelésű újonc öregfiú is bemutatkozott a csapatban.
Hatalmas záporban kezdődött a mérkőzés, méghozzá némi késéssel, mivel Dejan Milovanovics igazolásával gondok adódtak – hiányzott a versenyengedély – mint ahogy eleinte kőkemény védőnk is hiányzott a gyors vendégcsatárok megfékezése okán. Kezdettől csapatunk irányította a játékot, a látogatók elsősorban kontrákra rendezkedtek be, amelyek komoly veszélyt hordoztak magukban, a hátsó alakzat, a Szűcs, Dragóner, Keller, Szkukalek kvartett azonban stabilan állt a lábán, a kapuból pedig Végh Zoltán magabiztosan irányított. S persze, miként a tavalyi szezonban tette, Lipcsei Péter ismét tanárian irányított, méltó társa volt a remekül futballozó Albert Flórián, míg elöl Wukovics László életveszélyesen indult be a védők mögé
Szünet után aztán két ilyen Wukovics beindulás gólt hozott – előbb Lipcsei, majd Albert hozta remek labdával ziccerbe a centert – ráadásul mindkét találat szépségdíjasnak bizonyult. Az elsőnél Wukovics jobbal átvette a labdát Lipcsei indítása után, majd ballal kilőtte a bal felső sarkot, nem sokkal később Albert zseniális átadása után csatárunk a kapust kicselezve gurított a hálóba. A tíz év után bajnokságot nyert öregfiúk csapatunk a mérkőzésen három újoncot avatott – ráadásul mindhárman saját nevelésű labdarúgóink, akik a Népligetben nőttek fel –közülük Holló Richárd kezdett, sőt, nagyszerű teljesítménnyel rukkolt ki, a hajrában aztán Serényi Richárd és Tolner László is beállt, így aktív részese lehetett a remek bajnoki rajtnak. Öregfiúk csapatunk jövő hétfőn Tökölön (17.30) lép pályára a bajnokság második fordulójában.
Ferencváros – B.O.Sz. 2-0 (0-0)
FTC: Végh Z. – Szűcs M., Dragóner, Keller, Szkukalek (Tolner) – Holló (Arany M.), Albert (Szeiler), Lipcsei, Bubcsó, Deszatnik (Serényi) – Wukovics
Gólszerző: Wukovics (2)
forrás: fradi.hu





