A DVSC edzője nyilatkozott.

„Christian Budot azért igazoltuk le, mert jó csatárnak tartottuk, aki jegyzett klubban is játszott. Sajnos azóta nem tudott meggyőzni arról, hogy segíteni tud a csapaton, ezért lemondtunk róla. Meggyőződésem szerint jobb gyorsan elintézni azokat az ügyeket, amikor a két fél kölcsönösen elégedetlen egymással” – mondta Kondás Elemér a gyorsan elengedett csatárról, aki a bundaügybe keveredett Horváth Zoltán távozása kapcsán így reagált a civishir.hu-nak:”Horváth Zoltántól kénytelenek voltunk megválni, miután gyanúsított lett az egri bundaügyben. Az MLSZ gyakorlata szerint felfüggesztik a játékjogát, tehát egyébként sem lenne bevethető. Maradtak még csatáraink, de kétségtelen, hogy ezen a poszton az utóbbi napokban megfogyatkoztunk” – mondta a Loki edzője, aki azonban arra nem utalt, hogy esetleg emiatt igazolna még a klub.

Forrás : civishir.hu