Felix Magath kedvenc játékosa idézte fel a neki kellemes, nekünk inkább kellemetlen történelmi emlékeit, beszélt a várható hangulatról is.

Nagy futballrangadóra készül a város, hiszen vasárnap a Ferencvárost fogadja a DVSC-TEVA az OTP Bank Liga 5. fordulójában. Az utóbbi években a két csapat meccsét országszerte mindig nagy figyelem kíséri, emellett közönségvonzó, és a szurkolók nem is szoktak csalódni, hiszen rendre remek összecsapásokat láthatnak. Sporttörténelmi találkozó részese is lehet, aki ki kilátogat holnap, hiszen minden bizonnyal ez lesz az utolsó FTC elleni mérkőzés az Oláh Gábor utcai stadionban. Abban a létesítményben, ahol sok nagy Loki-Fradi csatát megélhettek már a drukkerek, és amelyekre Dombi Tibor, a DVSC legendája is szívesen gondol vissza.

– A tavaszi meccset leszámítva emlékeim szerint, amikor itthon és nem külföldön futballoztam, a Ferencváros számára nem termett sok babér Debrecenben –
nyilatkozta honlapunknak Dombi Tibor. – Jól megy ellenük az Oláh Gábor utcai stadionban, és azt gondolom, a debreceni szurkolók részéről is mindig sokkal nagyobb figyelmet kaptak a Loki-Fradi meccsek, mint a nagy rivális Nyíregyháza elleni összecsapások. Sok emlékezetes meccset játszottam a zöld-fehérek ellen, az egyiket a feljutásunk első szezonjában, 1994-ben, amikor az utolsó fordulóban 2-0-ra tudtunk nyerni. Szívesen emlékszem vissza a 6-1-es és 5-0-s győzelemre is, utóbbin gólt is szereztem.

Még csak négy forduló ment le a bajnokságból, de rutinos középpályásunk már gólpasszt jegyzett és a legutóbbi hazai mérkőzésen, a Diósgyőr ellen a hálóba is betalált, ráadásul fejjel.

– Pályafutásom során nem sok gólt szereztem fejjel, talán hármat vagy négyet. Jól érzem magam természetesen, hogy így sikerült számomra a szezonkezdet. Nekem már az is örömet szerez, ha lehetőséget kapok, az csak plusz, ha még gólt is tudok lőni.

Dombi Tibor amennyiben szerepet kap, vasárnap immár sokadik emlékezetes meccsét játszhatja, ráadásul a Ferencváros elleni minden bizonnyal az utolsó lesz az Oláh Gábor utcai stadionban, mivel tavasszal átadják az új arénát.

– A Ferencváros ellen mindig jó hangulatú mérkőzéseket játszunk, hiszen ilyenkor vendégszurkolók is szép számmal vannak jelen. Sokan már csak emiatt is élőben nézik meg a találkozót, mert nem csak jó meccset láthatnak, hanem remek atmoszféra is várja őket. Az, hogy az FTC utoljára lép pályára bajnokin az Oláh Gábor utcai stadionban, még egy kis pikantériát ad a rangadónak.

forrás: dvsc.hu