Női csapatunk szoros mérkőzésen szenvedett vereséget első NB I-es bajnokiján.

Lejátszotta első NB I-es mérkőzését női csapatunk. Az ellenfél a tavalyi bajnoki- és kupaezüstérmes Astra Hungary FC volt.

A szépszámú közönség előtt megrendezett találkozón sajnos már az első percben hátrányba kerültünk egy szöglet utáni közeli találattal (0-1). Ezt követően több helyzetet alakítottunk ki, de a kapufa illetve az ellenfél kapusa hárított. A félidő közepén két újabb szerencsétlen gólt ajándékoztunk ellenfelünknek, de az utolsó percben Zeller Dóra révén egy begyakorolt variációból sikerült megszereznünk a csapat első NB I-es gólját (1-3).

Fordulás után még közelebb jöttünk egy Zeller Dóra által kiharcolt, Diószegi Fanni által pedig higgadtan értékesített 11-essel (2-3).
A hátralévő időben gyakorlatilag az Astra fél térfelén zajlott a mérkőzés, teljesen beszorult ellenfelünk. Lányaink előtt több lehetőség is akadt a gólszerzésre, de sajnos ezen a napon hadilábon álltunk a szerencsével és a megfelelő koncentrációval. Már nem sikerült egyenlítenünk, amelyben szerepe volt néhány kétes játékvezetői ítéletnek is.

Női NB I, 1. forduló
FTC-Astra Hungary 2-3 (1-3)
FTC: Németh – Nagypál (Mesterházi, 60.), Rudán, Vőfély, Szabó, Bognár (Horváth Zs., 60.), Fenyvesi, Diószegi (Horváth B., 85.), Szabó, Kaján, Zeller
G.: Zeller (45.), Diószegi (51.), ill. Fogl (1.), Pincze (20.), Godvár (26.)

Dörnyei Balázs vezetőedző értékelése:
„A mérkőzés egyértelmű pozitívuma, hogy a 3 szerencsétlenül bekapott gól után sem adták fel a lányok. Úgy gondolom ez el is várható a Ferencváros játékosaitól. Ugyanakkor tény, hogy figyelmetlenségeinknek és rutintalanságunknak köszönhetően 45 perccel „lekéstük” a mérkőzés kezdetét, ami nem először fordult már elő velünk. Két gólt is olyan pontrúgás után kaptunk, amelyre előzetesen felkészültünk, mégis az ellenfelünk reagált gyorsabban a kapu előtt kialakult helyzetekre. Ezen mindenképpen változtatnunk kell a jövőben, ha komolyabb célokat akarunk elérni. Nem lesz egyszerű, de a játékosaimnak villámgyorsan bele kell nőniük a felnőtt futballba. Ezen a mérkőzésen szinte végig nálunk volt a labda, megvoltak a gólszerzési lehetőségeink is egy rendkívül defenzíven játszó ellenfél ellenében, mégis vesztesen kellett elhagynunk a pályát. Sajnos nincs sok időnk a tapasztalatok hasznosítására, mert jövő szombaton 17 órakor következik az Újpest elleni mérkőzésünk, ahol várhatóan hasonló lesz a játék képe.”