Brazil védőnk nyilatkozatában arról is beszélt, hogy hogyan ismerte meg Monizt és mit tud a Rapid-Fradi barátságról és a szurkolókról.
Klubunk csütörtök délelőtt szerződtette a Rapid Wien korábbi labdarúgóját, Gersont. A 21 esztendős, korábbi brazil utánpótlás-válogatott védővel a szerződéskötést követően készítettünk interjút, ami során szóba került személyes példaképe, a futballstílusa, valamint a Győr ellen megnyert bajnoki mérkőzés is.
– Milyen érzés most már hivatalos is a Fradihoz tartozni?
– Őszinte leszek, én már akkor a Fradi játékosának éreztem magam, amikor Ricardo Moniz elhívott a csapathoz – fogalmazott Gerson. – Éreztem, hogy ide fogok igazolni. Boldog vagyok, mert egy nagy múltú, nagy célokért küzdő egyesület játékosa lehetek.
– Ricardo Monizt régóta ismered?
– Még Ausztriában ismertem meg, amikor ő volt a Red Bull Salzburg trénere. Ő egy igazi karakter, mindenki ismeri.
– Ha már Ausztria: tudtad, hogy a Rapid Wien és klubunk szurkolói igen közel állnak egymáshoz?
– Természetesen értesültem róla. Nem csak a magyar, hanem az osztrák szurkolóktól is sok üzenetet kaptam. Számomra ez remek érzés, hiszen a Rapid Wient is nagyon szerettem. Nem csak a Rapid, hanem a Fradi drukkereiért is mindent megteszek a pályán.
– Milyen stílusú játékosként jellemeznéd magad?
– Kemény vagyok. Kemény, de betartom a szabályokat, nem az alattomos, inkább a férfias játékot szeretem.
– Van példaképed?
– Honfitársam, Thiago Silva. A világ egyik legjobb belső védője.
– A pályafutásod csúcsa?
– Az, hogy tizenhét esztendősen profi játékos lehettem a Botafogónál, valamint, hogy játszhattam a brazil U17-es, valamint az U20-as válogatottban.
– A helyszínen tekintetted meg a Győr elleni mérkőzést. Milyen benyomásaid voltak?
– Nagyon kíváncsi voltam a mérkőzésre, és örülök, hogy a srácok behúzták a találkozót. Felmértem, hogy kemény meccsek várnak ránk, és azt is, hogy a Fradinak csodálatos szurkolótábora van. Alig várom, hogy pályára lépjek előttük.
– Mik a céljaid a Fradinál?
– A fokozatosság híve vagyok. Először az volt a célom, hogy ide kerüljek a Fradihoz, aztán, hogy szerződést kapjak, most pedig az, hogy pályára lépjek. Minden meccset meg akarok nyerni, és trófeához szeretném segíteni a klubot.
forrás: fradi.hu




