Magyarország legeredményesebb jégkorong csapata nemsokára méltó körülmények közé kerülhet.

Jégkorongcsapatunk megkezdte a következő szezonra való felkészülést.

A gárda napi két jeges edzéssel és közte egy száraz tréninggel vág neki a három hetes alapozásnak. Örömteli hír, hogy az erzsébeti jégpálya új menedzsmentje plusz jégidő biztosításával segít csapatunknak, így adottak a feltételek egy nívós felkészülésre. Meg kell még említeni, hogy csapatunk öltözője is teljes felújításon esett át, új öltözőszekrények, ennek eredményeképp új gumipadló várta a játékosokat a beköltözésnél.

Hakan Nygren Dobos Tamással karöltve kemény edzéseket vezényel a fiúknak, köztük az újonnan érkező légiósoknak. Az új szerzemények közül jelenleg három védő és két csatár van a csapatban, azonban egyik támadónk a Fradi beleegyezésével a finn Jokerit csapatával készül. Fodor Csanád a Brassóból, Pál Zoltán az UTE csapatából igazolt az FTC-hez, és a héten még további emberek várhatóak próbajátékra. Kedden Bartalis Balázs, Bartalis István öccse érkezik Győrből, és ha elnyeri a Nygren-Dobos páros tetszését, akkor az ifjú tehetség a Fradiban kezdheti meg felnőtt pályafutását.

Kapusposzton nagyot lépett előre a csapat, hiszen, mint ismert, Budai Krisztián visszatért, továbbá hamarosan Michal Meravy is csatlakozik a kerethez. A hálóőr csütörtökön érkezik hazánkba az USA-ból, ahol kapustáborban vett részt. Szőke Attila sorsa egyelőre kérdéses, míg Bozsó Kristófra, a Pesterzsébeti Farkasok serdülőkorú kapusára úgy tűnik, egyre nagyobb szerep hárulhat – ő már tavaly is részt vett a felnőtt csapat edzésein –, hiszen vezetőségünk szívesen szerződtetné a mindössze 16 éves tehetséget. Lencsés Tamás hétfőn csatlakozik a csapathoz, ő a vezetés engedélyével eddig egyénileg készült a szezonra.

Szóljunk néhány szót a távozókról is: a kezdésnél biztosan nem lesz ott a tavalyi csapatból korábbi védőnk, Győri Tamás, aki jelenleg az UTE edzéseit látogatja, valamint egy másik hátvédünk, Erdélyi Tamás, aki egy év Fradiban eltöltött idő után visszatér nevelőegyesületéhez, Dunaújvárosba. Pilcsik Tamás szabadon igazolhatóvá vált, míg Hegyi Ádám Zoltánnal még a tavalyi szezon közben szerződést bontott a menedzsment. Fodor Zoltán és Hegyi Dominik sem tagja már a Fradi felnőttnek, ahogyan a legendás 9-es, Hoffmann Attila is máshol próbál szerencsét, ő a Vasas HC edzői feladatait végzi majd a jövőben.

Nem számít ugyanakkor a szakmai irányítás Revák Zoltánra. A csatár a felkészülés egy részét kihagyta, így a vezetés úgy döntött, nem kínál szerződést neki a következő szezonra. A folyamatos sérülésekkel bajlódó, majd az első jeges tréningen harcképtelenné váló hátvéd, Bontovics Márton szintén máshol folytatja a pályafutását.
A csapattal kapcsolatos hír még, hogy az edzőmérkőzések lekötése jelenleg is folyamatban van, a részletekről hamarosan beszámolunk.

Az elmúlt napokban a tervezett jégkorongcsarnok ügyében is igen biztató fejlemények történtek.

A felnőtt jégkorongcsapatot üzemeltető Kft. mindkét TAO pályázatát sikeresen nyújtotta be a 2013/14-es szezonra. Az egyik pályázat a felnőtt csapat működésének jobbá tételére született, úgy, mint a stábtagok (edzők, gyúrók, technikai vezetők) bérköltségének támogatására, valamint a játékosok által használt felszerelések minőségének javítására. A másik pályázat az FTC egy régi nagy álmát szeretné valóra váltani. Ez nem más, mint egy 2000 fő befogadására alkalmas fedett jégcsarnok és mellé egy nyitott szabványméretű jégpálya megépítése. Mivel a támogatás mértéke meghaladja a bruttó 300 millió forintot, ezért azt a Magyar Jégkorongszövetség TAO Bizottsága miniszteri ellenjegyzésre küldte. Jó hír, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a pályafejlesztési programot szakmainak megalapozottnak vélte, és ezt aláírásukkal is megerősítették. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy a pályaépítés az engedélyek beszerzése után elindul, hiszen mind az önrész, mind a TAO támogatások begyűjtése nagy feladat elé állítja mind az FTC-t, mind a felnőtt jégkorongcsapatot működtető Kft-t.