A meccs utáni sajtótájékoztató győri része abszurdra sikeredett.
Szomorú, amikor az ember egy volt Fradi játékost méltatlan szerepben lát. Ezt éltem át tegnap, amikor Pintér Attila két perces sajtótájékoztatóját hallgattam, mivel nem akarom, hogy bárki elfogultsággal vádoljon, ezért a hazai orgánumból a Kisalföldből idézném fel az elhangzottakat.
Gratulálok a Ferencvárosnak! Nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség. Nagyon kíváncsian várom, amikor Besic a kezére fejelte a labdát, illetve az új lesszabály szerint Trajkovic gólja szabályosnak tűnt. Ha én értelmezem rosszul, akkor elnézést, de ez befolyásolta a találkozót. Nagy gólokkal fordított az FTC, de a játékosok mindent megtettek a győzelemért. Köszönjük a szurkolók buzdítását.
Az utolsó mondatot már elmenőben vetette oda Pinyő, aki a meccs részletes, Moniztól hallotthoz hasonló szakmai elemzésére nem vállalkozott. Nos nézzük a két esetet, egyrészt már a helyszínen se értette senki, hogy Besic esetében miről beszél egykori középhátvédünk, talán a Besic által mellel kitett labdáról? (Egyébként az védekezési hiba volt, amiért Jennertől meg is kapta a magáét Momo, de büntető nem jár érte.
A másik eset se nagyon érthető, márcsak azért sem, mert egész egyszerűen nincs új lesszabály, amit Attila víziónál. Egyszerűen csak értelmezték a régi szabályt, ami nálunk is megjelent. http://ulloi129.hu/2013/07/09/modosult-a-lesszabaly-ertelmezese/
Márpedig ebben pontosan az szerepel, ami tegnap történt: az „előnyt szerez helyzetéből” [tehát lest kell ítélni] kifejezés azt jelenti, hogy egy játékos leshelyzetben állva megjátssza a kapufáról, a keresztlécről vagy ellenfeléről hozzá lepattanó vagy irányt változtató labdát
Amire a győriek mestere gondolhatott az ez: Az a leshelyzetben levő játékos, akihez a labda úgy kerül ellenfelétől, hogy az a labdát szándékosan játszotta meg (kivéve a szándékos védést), nem tekintendő „helyzetéből előnyt szerző” játékosnak. De ezt hogy lehetne a tegnap történtekre vonatkoztatni?
Sajnos mindez különösen szomorú, ha összevetjük Lőrincz Emil nyilatkozatával. Kettejük nyilatkozatában az a közös, hogy úgy szidták a bírót a győzelmünk után, hogy valójában mindkétszer a javukra tévedtek. Pécsen Szatmárit már rég le kellett volna küldeni és Somi felvágásáért se kaptunk meg egy büntetőt. Tegnap pedig a mezőnybeli tévedések mellett ott volt Böde felvágásáért elmaradt büntető, Jenner brutális, meg nem torolt folyamatos faragása, Moniz elküldése olyanért, amit Pintér többször is megcsinált, illetve Böde javára az előnyszabály meg nem adása.
Vajon az MLSZ nagy hírű edzőképzésén tényleg külön tanegység a hogyan magyarázzuk meg a megmagyarázhatatlant?




