Nem tudnak veszteni a fehérváriak a tatabányai tárnák fiával.

Mint korábban megírtuk ismét a Fradisták kedvence, az utóbbi időben nemzetközi kudarcok sorozatát bemutató sípmester vezeti a meccset. Mindez az előjelek ismeretében nem túl biztató. Az elmúlt 3 évben, ugyanis mindhárom alkalommal Blatter úr kedvence bíráskodott ebben a párosításban, mindhárom esetben kikaptunk, sőt még gólt sem szereztünk ezeken a meccseken.

Érdekes megnézni azt is, hogy a két csapat milyen eredményt ért el a tavalyiszezonban, amikor Kassai vezette a mérkőzéseiket, míg ezeken a meccseken a Videoton veretlen maradt (Siófok-Videoton 1-3, a Videoton-DVSC 3-1, a Videoton-Újpest FC 1-1, a Győri ETO – Videoton 1-1, FTC – Videoton 0-1), a Fradi teljesítménye még az 50%-ot sem érte el, mindössze a már a nemzetközi kupaindulás szempontjából tét nélküli Örökrangadót nyertük meg. (MTK-FTC 4:2, FTC-Videoton 0-1, FTC-MTK 2-0)

Ráadásul Détári Lajos és Ricardo Moniz is nehezményezte, hogy bizonyos játékvezetők méltatlan, sportszerűtlen hangnemben szólnak a játékosainkhoz, Détári egyértelműen Kassairól beszélt, de sokan Moniz kijelentésénél is rá gondoltak.

Reméljük a hétvégén nem kell a bíráskodással foglalkoznunk és csaptunk az ellenfelet és minden esetleges külső akadályt legyőzve magabiztosan nyeri a következő meccset.