A Ferencváros másodedzője a leendő ellenfeleinket értekeli. Szerinte Holman Dávid meglepetés lesz, Tuijp pedig leveszi Daniról a terhet. Egyet értesz vele?

Mezőkövesd
Máté Csaba: – Minden csapatrészbe igazoltak olyan játékost, aki erősödést jelent a csapatnak. Kérdés, hogy az újoncokra jellemző lendület mekkora segítség lesz számukra a bajnokság elején. Bár új feljutóról van szó, edzőjük, Véber György, valamint játékosaik is tapasztalt NB I-esek, így nem úgy kell kezelni őket, mint egy újoncot. Kiemelkedő vezéregyéniségre nem számítok tőlük, mindenkinek egységesen kell hozzátennie a teljesítményt ahhoz, hogy jól szerepeljenek.

Paks
Máté Csaba: – A Paks generációváltáson megy most át, több rutinos játékos – Vayer, Sifter – is elhagyta a klubot. Miután az utánpótlásból nem biztos, hogy fel tudnak hozni olyan játékosokat, akik egyből beépíthetők, így kérdés, hogy tudnak-e a távozók helyére megfelelő futballistákat igazolni. Pozitív lehet Horváth Ferenc érkezése, aki új mentalitást és impulzust hoz a tolnaiaknak, de fontos, hogy a frissen szerződtetett labdarúgók megfelelően beilleszkedjenek. A Pakstól jobb teljesítményt várok a tavalyi idényhez képest. Az pedig továbbra is dicsérendő, hogy a jövőben is kizárólag magyar játékosokkal szerepelnek.

MTK
Máté Csaba: – Meghatározó játékosok – Zsidai, Hidvégi, Vadnai, Wolfe – távoztak. Az MTK nagy erénye volt eddig, hogy az utánpótlásból számtalan fiatalt fel tudtak vinni, fontos, hogy a mostani távozókat is tudják így pótolni. Pozitív, hogy filozófiájuktól semmilyen szereplés – legyen az kiemelkedően jobb vagy rosszabb – nem téríti le őket. Az előző szezonban szerintem felülmúlták a várakozásokat, azt az évet nehéz lesz megismételniük. Ami Batik Bencét – aki a nyáron csapatunkból került kölcsönbe a kék-fehérekhez – illeti: nagyon fontos, hogy állandó játéklehetőséget kapjon. Ha a következő szezonban 20-25 mérkőzést tud játszani, az mindenképp a fejlődését szolgálja. Busai Attila példája mutatja, hogy a kölcsönjátékosokra odafigyelünk, így ha Batik jó teljesítményt nyújt, lesz lehetősége ismét a Fradiban játszania.

PMFC
Máté Csaba: – A tavalyi szezon végén az edzőváltás után nagy változások voltak. Sok légióst elküldtek, és elkezdtek fiatalokat beépíteni a csapatba, ami mindenképpen pozitívum. Mohl Dávid személyében meghatározó játékost igazoltak, aki ha úgy játszik, mint Kecskeméten, nagy erőssége lehet a PMFC-nek. Ennek ellenére úgy vélem, nehéz szezon várhat rájuk, és akkor léphetnek előre, ha a fiatalok folyamatosan lendületet tudnak adni az együttesnek. Különösen Márkvárt Dávid teljesítményére vagyok kíváncsi, aki korábban a Szekszárdnál nálam is játszott.

Máté Csabát arról is megkérdeztük, csapatunk új igazolásai milyen változást hozhatnak együttesünk játékába.

Arsenio Valpoort: – Lendületes, gyors játékos, aki a szélen és középen is bevethető. Mindenképpen gólokat és gólpasszokat várunk tőle.

Kurucz Péter: – Egy új kapus érkezése a többi kapust is mindig jobb teljesítményre serkenti, így Kurucz szerződtetése mindenképpen pozitív, amiből csak profitálhatunk.

Jack Tuyp: – Azt reméljük tőle, hogy folytatja a Hollandiában elkezdett gólgyártást. Emellett az is fontos, hogy Böde Dániel válláról levegye a terheket, és akkor Dani játékára is jó hatással lesz.

Hidvégi Sándor: – Több poszton bevethető, nagy munkabírású játékos. Első perctől felvette a tempót, aki már az első mérkőzéstől nagy segítsége lehet a csapatnak.

Aki meglepetés lehet: Ha Holman Dávid folytatja azt, amit az előző szezon végén elkezdett, akkor meglepetése lehet az együttesnek. Ez az év sorsdöntő lesz a karriere szempontjából, idén ki kell lépnie a tehetség kategóriájából.

(fradi.hu)