Elindultak a találgatások a Kubatov Gábor által említett igazolásokról.

A kiszemeltek a Ferencvárossal kiváló kapcsolatot ápoló Sports Entertaiment Group nevű menedzserügynökség ügyfelei közül kerülhetnek ki. Ennek az ügynökségnek a partnere Julian Jenner, Ricardo Moniz, Mark Otten, Jack Tuyp, Leonardo és Jova Levente is.

Korábban szurkolói fórumokon az egykori holland válogatott Wilfred Bouma neve is szóba került, de a 35 éves védő a legfrissebb hírek szerint szülővárosának csapatánál, a Helmundnál edz, szándékai szerint ott is fejezné be karrierjét. Ugyanakkor a veterán hátvédet a Championshipben szereplő Hull City és a Wigan is szívesen látná soraiban.

Mivel a Fradi mindenképpen szeretne egy belső védőt szerződtetni, ezért Bouma helyett más alternatívák után kellett néznie.

Nem hivatalos információk szerint Kubatov Gábor klubelnök a szurkolói ankéton azt mondta, egy olyan játékos érkezhet a klubhoz, aki korábban a Málaga csapatának is tagja volt, és a Real Madrid B-csapatától érkezhet. A leírás alapján következtethető, hogy Ivan González Lopezról van szó. A 25 éves spanyol belső védő a Málagában kezdte pályafutását, de 2011 tavaszán a Real Madrid Castillához került. A transfermarkt.de szerint Lopez piaci értéke 1.1 millió euróra rúg, de mivel lejáró szerződését nem hosszabbítják meg, jó esély van rá, hogy a Fradi ingyen megszerezze őt.

Ha a hispán bekk szerződtetése nem sikerülne a zöld-fehéreknek, akkor a már korábban szóba kerülő exeindhoveni Jagos Vukovics jöhet szóba. A szerb védő szintén ingyen igazolható, mivel a holland klub nem kínált fel neki újabb megállapodást.

forrás: hatharom.com