Két balszélsőnk nyilatkozott a hivatalos honlapnak.

Szarka Adrienn: „Mindig nehéz egy alapozást elkezdeni, mert komoly fizikai munkát végzünk, de már várom a kezdést, hiszen jó lesz újra pályán lenni. Nagyon nagy dolog lenne, ha sikerülne a BL-ben bejutni a legjobb négy közé, és a bajnokságban vagy a Magyar Kupában előrébb tudnánk lépni. Remélem, most nem lesz olyan sérüléshullám, mint amilyen a tavalyi szezonban elért minket.”

Vérten Orsolya: „Idén szeretnénk a Bajnokok Ligájában jobban szerepelni, bár tavaly is meg volt az esélyünk a négybe kerülésre, de végül nem jól jött ki a lépés. Jó lenne, ha a sérülések elkerülnének minket, és – lehetőség szerint – még közelebb kerülnénk a Győrhöz, esetleg meglepetést okoznánk.”

Fradi.hu