Ricardo Moniz, Erwin Koeman és egy holland újságíró beszél a fiatal támadóról a fradi.hu-nak.

Klubunk csütörtök délelőtt szerződtette Arsenio Valpoortot. Az U20-as válogatott csatár az előző két szezonban a holland élvonalban futballozott, és a Heerenveennel az Európa Ligában is szerepelt, sőt, gólt is jegyzett. A játékos tehát nemzetközi színtéren is ismert, így honlapunk külföldi edzők, szakértők véleményének a segítségével igyekszik bemutatni szurkolóinak, milyen futballistát is igazoltunk.

Elsőként a legilletékesebb személy, csapatunk vezetőedzője, Ricardo Moniz nyilatkozott róla.

Ricardo Moniz (vezetőedző, FTC): – Arsenio nagyon tehetséges, holland játékos, akit számos klub szeretett volna megszerezni. Csakúgy azonban, mint korábban Muhamed Besic, Julian Jenner, vagy mások, ő is minket választott, ami a klub és a szurkolótábor felé is nagyon jó jelzés. Ez ugyanis azt mutatja, hogy az ilyen képességű futballisták is szívesen szerepelnek nálunk.

Ahogy Besic esetében tettük, úgy Arseniót is fejlesztenünk kell, ki kell hoznunk belőle a maximumot. Legfőbb erénye, hogy több poszton – szélsőként és csatárként is – bevethető, emellett gólerős. Fizikailag pedig remek állapotban van. Azt várom tőle, hogy minél előbb beilleszkedjen, és azt a kreativitást, valamint pluszt adja a csapatunknak, amellyel többek lehetünk a riválisainknál. Nem szabad persze elfelejteni, hogy egy fiatal labdarúgóról beszélünk, aki még csak profi karrierje elején tart – mondta játékosunkról Moniz.

A korábban a Feyenoordot és a magyar válogatottat, míg jelenleg a holland élvonalbeli RKC Waalwijkot irányító Erwin Koeman szerint jó húzás volt Vaalport megszerzése.

Erwin Koeman (vezetőedző, RKC Waalwijk): – Technikás, jó játékosról van szó – kezdte Koeman a fradi.hu-nak. – Egyik legfőbb erénye a gyorsasága, valamint az, hogy remekül oldja meg az egy az egy elleni szituációkat, így a védők joggal tarthatnak tőle. Igaz, hogy szélsőként és csatárként is bevethető, de szerintem a legjobb teljesítményére a jobb oldalt képes. Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy miután fiatal játékosról van szó, így vélhetően idő kell neki, hiszen egy más országba, kultúrába és bajnokságba kell beilleszkednie.

Honlapunk megkereste az egyik legismertebb futballal foglalkozó holland portált, a Voetbal Internationalt is, melynek újságírója, Chris Tempelman is beszélt friss igazolásunkról.

Chris Tempelman (újságíró, Voetbal International): – Egy tipikus szélső erényeivel rendelkezik – kezdte Tempelman honlapunknak. – Jó cselezőképességének és gyorsaságának köszönhetően védőként nagyon nehéz ellene játszani. Mindkét oldalon veszélyes, de talán a jobb oldalon képes a legjobbját nyújtani. Kiemelendő, ahogyan gólpasszokkal segíti a társait. A Fradiban is sok asziszt várható tőle.
(fradi.hu)