Hokisunk már otthon lábadozik.
– Mi az, amire emlékszel az egész esetből, vagy van-e olyan dolog, amely nagyon megmaradt?
– Először is, szeretném megköszönni a Honvéd Kórház orvosainak, legfőképp Oroszi Álmos anyukájának – ő egy hokistársunk anyukája, aki orvosként dolgozik a Honvéd Kórházban és segített mindenben -, akik nagyon rendesek és segítőkészék voltak velem, és a sok pozitív jellegű üzenetet, amikből erőt lehet meríteni ilyenkor. Igazából emlékszem mindenre, magamnál voltam végig. Ami megmaradt, az a pillanat, amikor meg szerettem volna mozdulni a jégen és éreztem, hogy ezt most inkább nem kellene.– Mikor haza engedtek a kórházból, milyen érzés volt benned, mi volt, ami először eszedbe jutott?
– Amikor hazajöttem a kórházból, pozitív érzések voltak már bennem. Tudtam, hogy fel fogok épülni és minden rendben lesz!– Mit mondtak az orvosok, a csapat és a szurkolók mikorra várhatnak vissza?
– Hát, sajnos ez a szezon valószínűleg elúszott nekem. 12 hét nyakmerevítőt mondtak az orvosok és utána még ott vannak a rehabilitációs folyamatok, de remélhetőleg fel tudjuk gyorsítani ezt a gyógyulási folyamatot a kezelésekkel.– Pokornyi Dáviddal kapcsolatban milyen érzéseid, gondolataid voltak/vannak?
– Nincs bennem semmiféle harag Poki felé. Ismerjük egymást régóta, írt rögtön, amikor beért az öltözőbe. Tudom, hogy nem szándékosan csinálta, a meccs hevében ez egy szerencsétlen eset volt.
