Clubunk korábbi kiváló birkózójával beszélgettek.

Fiatalon, 11 évesen már a Ferencvárosban sportolt. Hogy lett a zöld-fehér klub birkózója?
Édesapám hatalmas Fradi-szurkoló volt, ő vitt el először a kilencedik kerületbe edzésre. Először egyébként az ökölvívást próbáltam ki, de az annyira nem nyerte el a tetszésemet, ezért átvitt a birkózókhoz, ahol aztán ott ragadtam.

Már a húszas évei elején Európa- és világbajnoknak mondhatta magát, azonban a világbajnokságokon rendre jobban szerepelt. Mi volt ennek az oka?
Az Európa-bajnokságokon nem birkózta senki a legjobbját, hiszen azok az éves felkészülés elején voltak, az augusztusi világbajnokságokra kerültünk csúcsformába. Emiatt én a világbajnokságokon mindig eredményesebben szerepeltem.

1988-ban, Szöulban olimpiai ezüstérmet szerzett. Hogyan emlékszik vissza az ötkarikás játékokra?
Már 1984-ben is mentem volna az olimpiára, de akkor a politika miatt végül itthon kellett maradnunk. Az olimpia légköre teljesen más, mint bármelyik más világversenyé. A birkózásban négyéves, olimpiai ciklusokban gondolkodtunk sportolóként, így a fő cél mindig a legjobb szereplés a játékokon. Sajnos végül nem jött össze az arany, de talán nekem nem is ez volt megírva.

A döntőben a szovjet Mamaisvilivel szemben maradt alul, azonban a következő évben le tudta győzni a világbajnoki döntőben. Égett önben a reváns vágya?
Nem igazán, körülbelül tíz embert próbáltak ki ellenem a szovjetek az olimpia ciklusokban, de mindegyiket legyőztem. Ezért a 74 kg-os súlycsoportban már több világversenyen győztes Mamaisvilit felhozták a 82 kilósok közé, hogy verjen meg engem. Az olimpián sikerült neki, a világbajnokságon nem.

Ezután következett három Európa-bajnoki bronzérem, majd a barcelonai olimpia. Milyen emlékei vannak a katalán városról?
Gyönyörű város Barcelona, fantasztikus emberekkel. Az olimpia előtt súlycsoportot váltottam, amivel nagy hibát követtem el. A technikai tudásom megvolt, de az a durván plusz 10 kiló súly miatt a fizikai erőm nem volt az igazi. Saját hibám volt a váltás, illetve később megsértődtem a lebonyolítási rendszer miatt, ezeknek köszönhetően pedig nem sikerült jó eredményt elérnem, abbahagytam a birkózást sajnos.

Térjünk vissza a Fradihoz. A klub színeiben összes tizenhárom bajnoki aranyat nyert egyéniben, négyet pedig csapatban. Hogyan emlékszik vissza a ferencvárosi éveire?
A Ferencváros abban az időben egy nagy családként működött. A mai világot nem lehet összehasonlítani azzal az időszakkal. Akkoriban mindenki, aki a Fradinál dolgozott, úgy érezte, mintha a második otthonába menne be dolgozni. Hazafelé menet mindig belestem a sporttelepre az Üllői úti felüljáróról, rögtön megpillantottam ott egy-két ismerős arcot. Ismertem a vezetőket, az edzőket a pályamunkásokat, a takarítókat, mindenkit, hiszen a sejtjeimben volt a Ferencváros. Akkoriban minden nagy sportklub kerületi, városi szinten begyűjtötte a gyereket, hogy ne az utcán lődörögjenek és adott nekik célt, illetve egy remek közösséget.

Tehát a többi szakosztály sportolóival kiváló kapcsolata volt a birkózóknak?
Természetesen. Csodálattal néztem a labdarúgókat, a kézilabdázókat, tornászokat, kerékpárosokat, jégkorongozókat. Beszélgettünk, ismerkedtünk mindenkivel, én például különösen jóban voltam a labdarúgókkal és a kerékpárosokkal. Szép időszak volt.

A teljes beszélgetés: Fradi.hu