Akkor Blani majdnem abba is hagyta a kézilabdát – női kéziseink válogatott kapusával beszélgettek, arra is fény derül, milyen nehéz egy kombájnt vezetni.

Mivel teltek a vácrátóti gyerekévek?
A szüleim mezőgazdasággal foglalkoznak, otthon is termesztenek, és amíg a nagypapám velünk élt, rendszeresen vittük a piacra a zöldséget és a gyümölcsöt. Emiatt a szabadidőm nagy részét én is a szabad levegőn töltöttem, amint hazaértem az iskolából, megírtam a leckét, és már mentem is a kertbe. Megesett, hogy eljátszogattam magamban, máskor bementem az erdőbe, aztán amikor nagyobb lettem, olykor befogtak segíteni. Persze a számítógép nekem sem maradt ki az életemből, esténként megnéztem egy részt valamelyik sorozatból, de nagyon kevés időt töltöttem a négy fal között.

Nem húzta a száját, amikor segítenie kellett?
Gyerekként nem mindig volt kedvem hozzá, de mai fejjel egyáltalán nem bánom, hogy segítettem összekészíteni az árut a piacra, hogy hagymát pucoltam, vagy éppen a szüretelésen cipeltem a vödröket. Az is természetesen volt, hogy a vasárnapi ebéd után a hét évvel idősebb bátyámmal fel kellett osztanunk egymás között a söprést és a felmosást, sosem voltam finnyás típus. Már jóval kevesebbet járok haza, de amikor tavaly ősszel otthon aludtam, kellemes idő volt, így anyával leszedtük a kertben az almát. A karantén miatt nagyon sok időt töltöttünk bezárva, úgyhogy jólesett a kertben tevékenykedni, ráadásul mindig kellemesebb az a „munka”, amelyet magától végez az ember, mint amit parancsra.

Úgy hallottam, simán elvezet egy kombájnt is.
Az túlzás, hogy simán… Ha a bátyám ezt hallaná, alighanem fogná a fejét. Amikor nyaranta az aratás zajlott, rendre kimentem a kombájnokhoz, és többnyire beültem az anyósülésre. Azért ezek jóval bonyolultabb gépek annál, mint hogy csak úgy odaadják a kormányt a gyereknek. A bátyám is segít apának, ezért általában reggel hétkor indulnak és este kilencre érnek haza, így többnyire csak akkor találkozunk, ha kimegyek hozzá, beülök mellé, és ott beszélgetünk. Három-négy évvel ezelőtt az egyik ilyen alkalomkor a testvérem rám nézett és megkérdezte: “Hugi, akarod vezetni?” Nem kellett kétszer mondani, helyet cseréltünk, de sokkal nehezebb volt, mint amilyennek az anyósülésről látszott. Nagyjából másfél órát vezettem, de nagyon elfáradtam a végére. Nem egyszerű úgy kormányozni, hogy ne hagyjunk nagy hullámokat magunk mögött. Nem mondom, hogy azóta rendszeresen vezetek, de ha nyaranta kimegyek hozzájuk, és könnyebb a terep, megesik, hogy én ülök a kormány mögé.

Amikor nehéz higgadtnak maradni

Eleinte kicsit izgultam, amikor a meccsek után oda kellett állni a kamera elé, főleg, ha kikaptunk, olyankor nagyon nehéz higgadtan értékelni. Nagyjából csak arra figyelek, hogy elfojtsam a dühömet, és ne szó szerint mondjam ki azt, amit érzek. Ráadásul a meccs hevében olykor másként csapódnak le a történések. Ezért jobban szeretem előbb otthon visszanézni a találkozót, többnyire csak az ellenfél támadásait, mielőtt mélyebb szakmai elemzésbe megyek bele.

Feledné a könnyeket

Bízom benne, hogy öt év múlva már olimpikonnak mondhatom magam, sőt, addigra két olimpiai részvétel is beleférne. Emellett remélem, hogy a Ferencvárossal addigra magyar bajnoknak is mondhatom magam, mert a két évvel ezelőtti, drámai körülmények között elbukott bajnoki címet nagyon nehezen dolgoztam fel. Iszonyatosan feszített tempóban játszottuk a meccseket, az akkori váltótársam, Szikora Melinda áprilisban megsérült, így egyedül védtem végig a bajnoki hajrát. A Vác elleni utolsó bajnokin, az utolsó támadásnál hallottam, ahogy a tábor mögöttem azt mondja, hogy “Csak egy gól kell!“, amelyet végül nem sikerült belőnünk, így a Győr lett az aranyérmes. Az volt az egyetlen alkalom, hogy sírtam a meccs végén.

Gyerekként jutott idő a tanulásra is?
Otthon sosem volt kimondva, hogy kitűnőnek kell lennem, de éreztem, hogy a szüleim szeretnék, hogy jól tanuljak. Mivel én is maximalista voltam, általános iskolában végig ötösöket kaptam, valóságos drámaként éltem meg, amikor hetedik osztályban félévkor négyes lettem nyelvtanból. Később változott a helyzet, középiskolásként egyre meghatározóbbá vált az életemben a kézilabda, akkor már néhány négyes és hármas is becsúszott. Visszagondolva jobban is alakíthattam volna azokat az éveket, de a csarnok az iskola mellett volt, a tanítás után egyből átsétáltunk, az öltözőben, négy-öt csapattárs között pedig nem olyan egyszerű a tankönyvekre koncentrálni. Többször is bohóckodásba és kártyázásba fulladt a tanulás.

Mi volt az oka, hogy ötödikesként egy időre abbahagyta a kézilabdát?
Akkor még mezőnyjátékos voltam, a magasságom miatt többnyire balátlövő, az edzőnk, Ottó Katalin pedig mindenkivel elég szigorú volt. Az egyik edzés után annyira leteremtett, hogy elszakadt a cérna, és mondtam otthon, hogy többet nem megyek kézilabdázni. Ez december tájékán történt, aztán a következő nyáron szóltak, hogy menjek vissza, mert nincs kapusa a csapatnak, és így nehéz elindulni a bajnokságban. Mivel korábban többször beálltam a kapuba, és tetszett is a poszt, végül visszamentem, és utána már minden ment magától.

Gyerekként miért jó a gólvonal előtt állni és várni, hogy eltalálják a labdával?
Akkor még nincsenek kötött posztok, mindenki kipróbál mindent, és amikor bementem a kapuba, a többiek elmondása szerint ügyes voltam. Kati néni is látott bennem fantáziát, és egy idő után már nem akartam visszamenni a mezőnybe.

Nem is hiányzik? Sohasem gondolt arra, milyen érzés lenne hét-nyolc gólt lőni egy meccsen?
Inkább hármas védőt játszanék szívesen. Az sosem vonzott, hogy az ellenfél kapuja előtt villogjak, de a sajátom előtt szívesen sáncolgatnék. Azon a poszton szerintem jól érezném magam.

Testvér

A bátyám hét évvel idősebb nálam, úgyhogy amikor nyolcadikos lett, átmentem az idegesítő kistestvér szerepébe. Nemigen tudott levakarni, emlékszem, amikor a FIFA-val játszott, leültem mellé, és kommentáltam az eseményeket. Olykor jól fogadta, máskor nem annyira volt vevő rá.

Főzés

Nagyon szeretek főzni, többnyire magyaros ételeket készítek, úgyhogy csak a legritkább esetben fordul elő, hogy rendelem magamnak az ebédet vagy a vacsorát. Nem vagyok finnyás, a maradékot megeszem másnap, vagy beteszem a mélyhűtőbe, és később leolvasztom. A főzés nekem inkább kikapcsolódás mint munka, könnyen eltereli a gondolataimat.

Divat

Nem szoktam nézegetni a divatmagazinokat és a címlapokat, nem különösebb foglalkoztat, mi számít éppen trendinek. Amikor vásárolni megyek, csak az a lényeg, hogy nekem tetsszen az adott ruhadarab.

Lázadás

Nálam ez a korszak kimaradt, sosem éreztem, hogy bármi fontosabb lenne a kézilabdánál. Amikor kilencedikben osztálykirándulásra mentünk, az egyik osztálytársammal későn szóltunk erről az edzőnek, és a következő meccsen egyikünk sem játszott. Az annyira mélyen megmaradt bennem, hogy utána egyetlen edzésről sem akartam hiányozni.

Mennyire tartja magát lelkizős, vagy éppen izgulós típusnak?
Izgulni már egyáltalán nem szoktam a meccsek előtt. Az első válogatott fellépés vagy az első Bajnokok Ligája-találkozó előtt a kelleténél jobban izzadt a tenyerem, de most már inkább azt érzem, hogy várom a meccset, és szeretnék aktív részese lenni az összecsapásnak. Ami a lelkizést illeti… Nos, az még mindig megvan. A korábbi énemhez képest sokat fejlődtem, annak idején Vácon a vesztes meccs után anyáék nem mertek felhívni, tudták, hogy csak akkor érdemes beszélni, ha majd én hívom őket. Nagyon ki tudtam borulni a gyengébb meccsek után, az idegenbeli találkozókat követően a kétórás buszút alatt egyetlen szó nélkül bámultam magam elé, mostanra kicsit változott a helyzet. Győzelem esetén könnyebben túlteszem magam azon, ha kevésbé ment a játék. Persze még így is megesik, hogy még hajnali háromkor sem tudok elaludni, de a párom, Dani is sokat segített ezen a téren. A meccs után sosem azt mondja, hogy miért balra vagy éppen jobbra indultam, inkább mint sportoló segít a másik sportolónak.

Flúgos kapusnak tartja magát?
Ha már egyszer beálltam a kapuba, biztosan nem vagyok teljesen normális… De inkább azt mondanám, hogy könnyen robbanok. Például ha a védők nem fogják meg a kipattanót. A mai napig nem értem, hogy fordulhat elő, hogy az ellenfél lövése után nem számítanak kipattanóra. A mezőnyjátékosok többsége azt hiszi, hogy ha a kapus véd, a labda csak az alapvonalon gurulhat ki a játéktérről. Az is nagyon feldühít, amikor elemezzük az ellenfél támadásait, pontosan tudjuk, mit akarnak majd eladni, aztán rögtön a meccs elején éppen ilyen helyzetből lőnek gólt. Olyankor robbanni tudnék.

A pályán kívül mivel lehet kihozni a sodrából?
Olyan típus vagyok, ha a fejembe veszek valamit, akkor annak úgy kell lennie. Nem szeretem, ha borul az előzetes terv, vagy ha a napirendembe valami váratlanul bekerül.

Könyvek

A sportolókról szóló önéletrajzi könyveket kedvelem, ha egyet kellene kiemelnem, Phil Taylortól az Erőpróbát említeném. Mivel ritkán nézek tévét, nagy filmrajongónak sem mondanám magam, de az Ocean’s Eleven és a folytatásai tetszettek, akárcsak a Feláldozhatok című akciófilm. A második rész még ott is elment, a harmadik már nem jött be.

Három kedvenc

Többnyire csak azért kapcsolom be a tévét, hogy legyen valami alapzaj a lakásban. Általában az esti híradót szoktam megnézni, illetve a sportcsatornákra odakapcsolok, hátha van valami érdekes esemény. A kézilabda mellett a focit is kedvelem, gyerekkorom óta a Ferencváros – Barcelona – Milan hármas a kedvenc, Fradi-meccsekre korábban rendszeresen kijártam, sőt, olykor a magyar válogatott találkozóira is kimentünk a korábbi csapattársammal, Lukács Vikivel. Az egyik ismerősöm miatt néha a röplabdát is nézem, és ha az időmbe belefér, a vasárnapi Formula-1-es futamokat is. Pontosabban mondva a rajtot megnézem, utána általában alszom kicsit, aztán a vége felé ismét bekapcsolódom.

Melegítő csak a csarnokban

Március óta olykor még a boltba is melegítőbe megyek le, de alapvetően szeretek csinosan felöltözni. Addig legfeljebb csak akkor vettem melegítőt, ha napi két edzésünk volt, és nagyon szűkös volt az idő a két gyakorlás között. Egyébként ha edzés előtt vagy utána mennem kell valahova, szeretek adni magamra. A társak olykor kérdezték is az öltözőben, hogy van-e valami különleges alkalom, ami miatt így kicsíptem magam, pedig csak arról van szó, hogy szeretek csinosan felöltözni.

Korábban említette, hogy olykor a párja, Böde Dániel is segít túllendülni a nehézségeken. Mennyire könnyű vagy éppen nehéz a párkapcsolat két élsportolónak?
Nekem inkább könnyű, mert a másik fél pontosan tudja, hogy az adott napokon miért nincs ott a másik, vagy miért kell edzőtáborba mennie. Nálunk úgy alakult, hogy általában vasárnaponként megbeszéljük a következő hetet, megnézzük, kinek mikor van edzése, meccse vagy egyéb elfoglaltsága, és ehhez alakítjuk a heti programot. Annyi a megkötés, hogy a meccs az mindig szent és sérthetetlen.

Tudatosan figyelnek arra, hogy óvják a médiától a magánéletüket?
Erről nem kellett külön beszélnünk, mindkettőnknek magától értetődő volt. Korábban sem voltam olyan típus, aki a közösségi oldalakon vagy a médiában éli a magánéletét, és szerencsére Dani sem.

A csarnokon kívül menynyire szeret a kézilabdáról beszélgetni?
Apa gyakran kérdezget a kézilabdáról, anya meg közben böködi az oldalát, hogy inkább ne tegye. Ha fontos meccset játszottam, vagy valamit szeretnék kibeszélni magamból, akkor nincs akadálya, de egyébként a baráti társaságokkal vagy a családdal igyekszem kerülni a témát. Annyi minden másról lehet beszélgetni, hogy magamtól biztosan nem kezdeményezem, hogy épp a saját sportágam kerüljön terítékre.

SportKrém – NS