100 éves a magyarság begyógyíthatatlan sebe, de hogy nem lett halálos ez a seb, abban a Fradinak is nagy szerepe van.

Ma 100 éve egy kegyetlen, húsba markoló döntéssel majdhogynem halálra ítélték nemzetünket, nyomorra, gazdasági és politikai kilátástalanságra kárhoztatták a megmaradó anyaországot, elszakították és száműzetésre, “új hazájukban” másodrendű létre ítéltek több millió határon túl rekedt magyart, akiktől még azon jogok töredékét is megtagadták, amit a ’18 előtti Magyarországon az állítólag elnyomott nemzetiségek élveztek. Szétszakították a magyarságot.

Ez a verdikt nem teljesült be, ma is élünk és mutassanak bármit a határok, összetartozunk. Ebben az értelemben jogos ma is a mondás: Vesszen Trianon!

Kercsó Árpád

Gyerekként focit hallgattam a rádióban, és Albert Flóriánék fogtak meg. Lehet, hogy ha Tichyékről hallok először, akkor nem lettem volna Fradi-drukker, igaz, akkoriban egész Erdély a zöld-fehérekért szorított…

Hogy a diktátum nem érvényesült a maga teljes borzalmában, abban szerepe van Clubunknak is. Hiszen sok magyarnak a nemzethez tartozás jelképe szerte a világban. Jogos büszkeséggel emlegetjük, hogy a Fradi a Nemzet Csapata, talán semmi másban nem tetten érhető ez annyira, mint abban a ragaszkodásban, ahogy a 100 éve határon túlra szakított magyarok tekintenek Clubunkra. Hogy miből fakad ez az érzés, elemezni lehet, de aki egyszer is átélte azt, ahogy Felvidéken vagy Erdélyben, de akár más földrészeken élő magyarok tudják szeretni azt a csapatot, amit lehet élőben sosem láttak, az könnycseppet csal még a rideg szívű ember szemébe is.

És ugyanez igaz viszont is. A Fradi szurkolók voltak azok, akik akkor sem felejtkeztek el róluk, amikor a politika és bizonyos értelmiségi körök ezt szerették volna, hol az internacionalizmus, hol a világpolgárság, hol a mammon jegyében és bizony ez ügyben a Club is sokat tett. Volt amikor azzal, hogy első dolga volt a pár évre visszatérő Kassára utazni, hogy ott meccset játsszon, hol azzal, hogy Erdély javára játszottunk jótékonysági meccset, hol azzal, hogy 2004-ben, a borzalmas kampányban Lipcsei Peti kiállt az összetartozás mellett, hol azzal, hogy az elszakított terülteken edzőtáboroztunk, hol a határon túli szurkolóknak adott kedvezménnyel. Mert “történjen bármi, amíg élünk s meghalunk. Mi egy vérből valók vagyunk!“.

Összetartozunk!
Vesszen Trianon!

László Csaba

Határon túli magyarnak születtem és így pontosan tudom, hogy a Ferencváros nem csupán Magyarországon, de szerte a világon, és különösen a szomszédos országok magyarlakta területein óriási népszerűségnek örvend. Tudom, hogy a csapat eredményei, játéka nem csupán Magyarországon érdekel több millió embert, de Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban is. Hétéves koromtól Fradi-szurkoló vagyok, Erdélyben rádión hallgattuk a körkapcsolást, ha sikerült, és Albert Flóriánékat, Nyilasi Tibort istenítettük. Ismertem olyan embereket, akiknek a nyári vakáció azt jelentette, hogy Budapestre utaztak, valamelyik rokon adott szállást, egész nap a Fradi-vendéglőben üldögéltek, és azt nézték, hogy itt jön Rákosi Gyula, ott ül Martos Győző. Megszólítani nem merték őket, de nézni közelről, már az nagy élmény volt. Más klubnak nem szurkoltam, csak a Fradinak, ez egy különleges csapat számomra.