„Maki” a visszavonulás helyett választotta a klubunk által felajánlott szerződéshosszabbítást.

Marija Jovanovics

Már az is megfordult a fejemben, hogy nyáron abbahagyom a kézilabdázást… Harmincegy éves vagyok, túl egy tavaly nyári térdszalagszakadáson, nem voltam benne biztos, hogy még hiányzik ez nekem. De a Ferencvárosban a lehető legjobb helyen vagyok: amikor ideszerződtem, nem is számítottam ilyen körülményekre, ilyen profizmusra, ilyen közösségre.

Ráadásul sok a jó játékos az én posztomon is, és ennyi idősen már nem bánom, hogy nem kell hatvan percen át pályán lennem, hanem félidőnként 10, 15, 20 percet kapok, de azt teljes erővel végig tudom hajtani. Számomra ez a legmegfelelőbb, és ez is szerepet játszott a szerződésem meghosszabbításában. Na meg az is, hogy még nem voltam benne 100%-ig biztos, hogy abba akarom hagyni, úgy meg nem szabad befejezni.

Nem vagyok maradéktalanul elégedett a saját teljesítményemmel, próbálok türelmes lenni, ami nem megy mindig könnyen: mindenki azt mondogatja, ne izguljak, szép lassan nyerem majd vissza a régi formámat, de engem bosszant néha, hogy az eszemmel már tudnám, mit hogyan kell csinálni, de a testem nem engedelmeskedik.

Az biztos, hogy a Buducsnoszt még egyszer nem fog olyan rosszul játszani, mint egy hónapja, amikor 33-25-re győztünk. Azóta rengeteget javultak, meg Dragan Adzsics nem is az a típus, aki hagyná, hogy a játékosai hosszú időre ledobják a láncot. Szinte mindenkit ismerek, és persze furcsa lesz ellenük kézilabdázni, de ameddig tart a mérkőzés, ezt ki tudom zárni. Elvégre mindenki a csapattársai ellen játszik minden edzésen, amikor a támadást és a védekezést gyakoroljuk, és az sem okoz gondot senkinek.

NS