Kizárásunk egyik főkolomposa és haszonélvezője nem maradhatott a bukott EB után, avagy ahogy apuka mondaná: „Váltottak b..d meg!”
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) felbontotta Mészöly Géza szerződését. A szakember a nyáron a korosztályos magyar válogatottat irányította a hazai rendezésű Eb-n, ahol vb-kvalifikációt szerzett.
„Kaptam egy gyomrost – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Mészöly Géza. – Az Eb utáni értékelésnél nemcsak a kontinensbajnokságot elemeztem ki, hanem konkrét szakmai terveket tettem le a világbajnokságra való felkészülést illetően. A szerződésem az MLSZ-ben határozatlan időre szólt, ami bármikor felbontható. Mára behívatott Vági Márton főtitkár, gondoltam, hogy most választ kapok arra: megerősítenek-e a tisztségemben, vagy elköszönnek tőlem. Én előbbit szerettem volna, bíztam is benne, de a valóságban végül az utóbbi történt meg.”
Mészöly három évig irányított a hazai Eb-re készülő korosztályt – Pisont Istvánnal közösen, akinek visszasegített a munkába egy másik korosztálynál –, amelyet kirakatcsapatként menedzseltek az MLSZ-ben. Ehhez képest a válogatott az Eb-n az osztrákoktól elszenvedett 3–1-es vereség után méretes zakóba szaladt bele Portugália ellen (6–1). A csoportkör zárásaként viszont Izrael 2–1-es legyőzése vb-részvételt ért.
A torna után a szövetség meghallgatta a szakember értékelését, Mészöly Géza bízott benne, hogy megkapja a bizalmat, és a folytatásban is maradhat a csapat élén. Legalábbis ő így készült.
forrás: nso.hu




