Megérdemelt hazai siker született a szezon első hokiderbijén.

UTE 5-3 Ferencváros
Harmadok: 2-0, 3-3, 0-0
Gólok: Novák (+1, Pál, Horváth), Dubek (+1, Croteau, Kramar), Lencsés (+1, Novák)

Az első harmadban nem sok közünk volt a mérkőzéshez, helyzetet alig tudtunk kidolgozni, míg az Újpest komoly nyomás alá helyezte a védelmünket, ez hamar góllá és érett, egy belőtt korongba jól értek bele a kapu előtt, ami így be is ment. Öt perccel később finn légiósuk senkitől sem zavartatva lőhette be a másodikat.

A szünet után az emberelőnyös helyzetekben bizonyíthatott mindkét fél, előbb mi lőttünk be kettőt, egy szép összjáték után Novák, majd Dubek találataival egalizáltunk. Nem kellett sokat várni a válaszra, fór, szép akció és ismét a liláknál volt az előny. Ezt ismét sikerült ledolgoznunk, kiállítás után Lencsés pofozta a kapuba. A tempó igen magas volt, a semleges néző számára mindenképpen szórakoztató is, egy óriási ziccert hibáztunk, amiből a hazaiak kontráztak és be is lőtték. A harmad vége előtt a kapunk mögött szerencsétlenkedtünk egy sort, aminek köszönhetően ismét két gólos hátrányban várhattuk a folytatást.

A harmadik húsz perc alatt alábbhagyott az iram, az Újpest talán nem is erőltette annyira a játékot, mi pedig nem tudtunk felülkerekedni rajtuk, pár kiállítás mellett gól már nem esett, így megérdemelt vereséget szenvedtünk, sajnos. A javításra hamar lehetőség adódik, hiszen vasárnap mai ellenfelünket fogadjuk Pesterzsébeten.

Dobos Tamás
Nem sikerült megvalósítani, azt amit elterveztünk. Emellett a mérkőzés elején kicsit benn maradtunk az öltözőben. Hamar kaptunk két gólt, hiába jöttünk fel 3-3-ra, utána kicsit elkapott bennünket a hév, hibákat követtünk el, higgadtabbnak kellett volna lennünk és akkor máshogy alakult volna ez a mérkőzés.

Szilassy Zoltán
Nagyjából sikerült azt játszani, amit elterveztünk, persze voltak hibák, de ezektől nem kell félni, a hiba azért van, hogy kijavítsuk. Aki akar valamit tenni a pályán, az hibázhat. Karakter teszt volt ez a mai meccs, a 9-1-es vereség után. Le a kalappal a csapat előtt, ahogy ebből a pofonból felállt. A meccsen azt gondolom, magunknak csináltuk a bajt, 5 az 5-ben abszolút domináltunk, de kaptunk három emberhátrányos gólt, ezeket a nulla felé kell redukálnunk. A kiállítások a lustaságból jönnek, oda kell lépni még kettőt, nem pedig kampózni. De jó dolog, hogy tudunk tanulni a hibáinkból és ma végig dominálva tudtuk megnyerni a derbit.

Jégkorongblog