Avagy így maradtam le csapatunk vereségéről…

Elsőként egy beismerés: igen, hibáztam, több társammal együtt nem választottam a szervezett utazást. Ez egy tény, ami alapján akár mondhatjátok is, hogy igen, ez a hülye megérdemelte, miért nem tett úgy, ahogy mondták. Szóval miért nem? Azért mert minden porcikám ellenkezik az utaztatás, terelgetés és hasonló kifejezésekkel leírható dolgok ellen, elég nekem átélni a családbarát sorozatunkban bemutatott beléptetési procedúrákat az idegenbeli fordulók alatt, nem akarok több időt ott tölteni, ahol amúgy se látnak szívesen. Nem mellesleg eddig ebből nem adódott eddig soha problémám, megértett a rendőrség, kinyíltak a kapuk, a mérkőzés után pedig nyugodtan távozhattunk a járművünkkel, legyen az akár Kispest, akár a Megyeri út.

A jól megszokott helyen, a Mátyás király utcában parkoltunk le, majd próbáltunk átjutni a kordonon. Nem sikerült. Következő akadály a Darányi – Puskás utca kereszteződése, ahol szintén nem engedtek át minket, javasolták, hogy állítsunk meg egy buszt, hátha… A várakozás közben a mérkőzés már elkezdődött, ezt követhettük is, hála egy helyi hölgynek, aki elfordította televízióját az ablak felé, miután észrevette, hogy „kukkolunk” az utcáról.

kukksi

Megérkezett a busz, rendőri kísérettel, természetesen esély sem volt arra, hogy felszálljunk rá (tanultak az előző esetből, mert a korábbi buszra 10-20 ember fel tudott kéredzkedni, de közülük se jutott be mindenki). Ezután pár perccel a rendőrök odébbálltak, így megpróbáltunk túljutni az OMV kútnál található akadályon, első kör sikertelen, a második után odamehettünk az első beléptetési pontra, mint utólag kiderült, ez jelentette a végállomást. Előbb a rendőrök, majd a Fradi biztonsági szolgálat is jelezte, hogy itt mi bizony nem léphetünk be, hiába rendelkeztünk érvényes belépőjeggyel. A kérdésünkre, hogy kinek köszönhetjük ezt az eljárást egy MTK által rendezett mérkőzésen előbb mismásolás, majd a rendőrségre hivatkozás követett. A helyszínen lévő parancsnok (név és azonosító a szerkesztőségben) az FTC vezetőségét nevezte meg, akiktől a kérés érkezett a terület lezárására és erre az eljárásra.

lezaras

Időközben érkezett még egy busz, ez nagyjából negyvenöt percet késett. Tehát ha eltekintünk a saját problémánktól, hogy meg nem engedett módon (?!) próbáltunk belépni a mérkőzés helyszínére, azok, akik betartottak minden eszement előírást, azaz elmentek az Üllői útra, felszálltak a buszra és elutaztak a Bozsik-stadionhoz, visszafelé még akár várakozhattak is, azok közül is két járat utasai 20 és 45 percet nem láttak az örökrangadóból. A hazai oldalon is közel száz ember állt értetlenül, hogy miért nem vehet jegyet a mérkőzésre, miközben – utálom, ha ilyen ügyekben bejön a jóslatom… – a lelátókon alig több, mint ezer ember foglalt helyet.

Ilyen helyzetben megengedheti magának a magyar labdarúgás, akármelyik klub, jelen esetben az FTC és az MTK, hogy még az érvényes belépővel rendelkező szurkolókat is kizárja? Szerkesztőségünk azt gondolja, hogy ez az a pont, ahol mindenkinek érdemes lenne kivennie egy nap szabadságot, és elgondolkoznia azon, amin el kell.

Jómagam hazafelé már megtettem, miután másodszor nem engedtek be egy olyan sportrendezvényre, ahová jegyet váltottam, az első a hírhedt szegedi teremtorna volt. Valahogy megpróbálom legalább a belépőm árát visszaszerezni, és amíg ilyen eljárás lesz a budapesti idegenbeli mérkőzéseken, addig nem fogok kijárni. Úgy tűnik, hogy mindannyian ezt akarják…