Bemutatjuk a Ruhr-kupán résztvevő U19-es csapatot, mely ma fél ötkor játssza az elődöntőt. Sok sikert és az eddigiekhez gratulálunk! Hajrá, Fradi!

Varga Ádám (1999.02.12, 18 éves, kapus) A 191 centi magas ‘Espé’ már jó ideje az első csapat tagja, de még tétmeccsen nem lépett pályára. Tavaly azonban ő volt az NBIII-as csapat első számú kapusa. A korosztályos válogatottaknak rendszeresen tagja. Profi szerződése van a Ferencvárossal.

 

 

 

Oroszi István (2000.09.14, 17 éves, kapus) Az U17-es válogatottal EB-t is megjárt István két éve, Nyíregyházáról került a Ferencvároshoz. Tavaly az U17-es csapat hálóőre volt, de háromszor már az U19-es korosztály hálóját is védte bajnokikon.

 

 

 

Fekete Olivér (2000.04.11, 17 éves, hátvéd) Ikertestvérével, Márkkal még alig 11 évesen került a Fradihoz, Gyálról. A nagypályás foci mellett futsalozik is, az Aramis színeiben.

 

 

 

Molnár Tamás (2000.05.24, 17 éves, hátvéd) A már most 185 centis bekk a Honvédból érkezett három éve. Eleinte a Fradiban kevesebb lehetőséget kapott, de a tavalyi szezon második felében már rendszeresen kezdő volt. Az U19-es keretbe most került fel.

 

 

 

Buzás Gergő (2000.09.06, 17 éves, hátvéd) Kilenc éves korába került a Fradihoz, azóta minden korosztályban alapembernek számított. Az U19-esekhez most nyáron került fel.

 

 

 

Arday Dominik (2000.12.08, 16 éves, hátvéd) Dominik a Felcsút, majd az elmúlt két szezonban a Vasas utánpótláscsapatainak játékosa volt, tavaly az U17-es csapatuk alapembereként. Az U17-es EB-csapat tagja volt Csonka és Oroszi mellett. Néhány hete az olasz élvonalbeli SPAL-hoz utazott próbajátékra, ahol papíron tegnapig maradt volna. Reméljük nálunk marad a nagyon tehetséges bal lábas védő.

 

 

 

Dénesi László (1999.08.16, 18 éves, hátvéd) A középhátvéd 13 évesen az Airnergytől került a Fradihoz. Az U19-es csapatba tavaly nyáron került, tizenhét évesen, a 2016-17-es szezonban 24-szer lépett pályára.

 

 

 

Csonka András (2000.05.01, 17 éves, középpályás). András 2015-ben a Főnixtől került a Fradihoz, 2016 őszén a Slovan elleni edzőmeccsen mutatkozott be az első csapatban, a 2017 téli alapozást végig csinálta, majd felkerült az első csapathoz, ennek ellenére az U17-ben és az U19-ben szerepelt inkább. Az első csapat kispadján többször is ülhetett, a Budafok ellen pályára is lépett tétmeccsen. Az U17-es válogatottal kijutott az EB-re és ott is remek teljesítményt nyújtott. Idén márciusban profiszerződést kapott.

 

 

 

Lefler Benjámin (2000.04.25, 17 éves, középpályás). A tehetséges középpályás rengeteg magyar klubot megjárt már fiatal kora ellenére, néhány hónapot tíz évesen már a Fradiban is eltöltött, majd 2016 nyarán érkezett hozzánk újra, ezúttal a Felcsútból. Tavaly az U17 alapembere volt, de az U19-es csak most nyáron került.

 

 

 

Wieland Dominik (1999.09.25, 18 éves, középpályás). Az erdélyi szász származású, de Németországban született focista tavaly nyáron Ingolstadtból érkezett hozzánk, az U19-ben egyre inkább helyet követelt magának, ahogy az idő telt. Korábban többször pályára lépett a román utánpótlás-válogatottakban.

 

 

 

Nyéki Márk (1999.01.06, 18 éves, támadó/szélsőhátvéd). Az erdélyi származású játékos a 2014-15-ös idényben csatlakozott a Ferencvároshoz, a Debrecen elleni sikeres ligakupadöntőn csereként pályára is lépett. A tavalyi szezonban hol az NBIII-as, hol az U19-ben. 2015-ben a FradiMédia bemutatta, hogy él a Népligeti sporttelepen kialakított minikollégiumban. Profi szerződése van már, bemutatkozott már a magyar válogatott U18-as csapatában is.

 

 

 

Novák Zsombor (2000.06.15, 17 éves, középpályás/támadó) A gyerekkora óta Fradi-szurkoló, ráckevei Zsombor szülővárosa csapatából 14 évesen került a Dunaújvároshoz, ahol korán, már 16 évesen bemutatkozhatott az NBIII-ban. Két és fél év után, idén februárban került a Fradihoz, ahol hamar az U19-NBIII-as keretben találta magát, első két meccsén a Lipcsei csapatban egyaránt betalált. Nem meglepő, hogy az azóta Soroksáron kezdő Derekas Zsomborral párban május közepén ő is profi szerződést kapott.

 

 

 

Pócsik Botond (2000.10.22, 17 éves, támadő) Botond két éve a győri akadémiáról érkezett a Ferencvároshoz. Az utánpótlás-válogatott szélső leginkább az U16-ban és az U17-ben szerepelt a nálunk töltött két szezonban, de csereként egyszer-egyszer bemutatkozhatott az U19-ben és az NBIII-ban is a 2016-17-es szezonban. Nyártól az U19 tagja.

 

 

 

Szalka Dominik (1999.01.02, 18 éves, támadó) A tehetséges Szalka Pócsikhoz hasonlóan 2015 nyarán a győri akadémiáról került a Ferencvároshoz. A 2015-16-os szezonban már Doll csapatának kispadjára is néhány alkalommal. A tavalyi szezonjára rányomta a bélyegét egy törés, ennek ellenére bemutatkozhatott az NBIII-ban is. Úgy tűnik, hogy kezd visszatérni a formája, mert a Werder ellen ő szerezte a győztes gólt

 

 

 

Szabó Richárd (2000.01.23, 17, támadó) Richárd 13 évesen, négy éve a Goldballból érkezett a Fradihoz. Az U14-ben, U15-ben, U16-ban rendre szórta a gólokat, a tavalyi szezonja az U17-ben ilyen szempontból nem sikerült tökéletesre, egy meccsen, a DVSC ellen csereként az U19-ben már pályára lépett, idén nyártól azonban végleg felkerült.

 

 

 

Kovácsréti Márk (2000.09.01, 17 éves, támadó) A gyerekéveit Újpesten töltő fiatal a Vasastól érkezett két éve, tavaly az U17-es csapatunk alapembere volt, de már akkor bemutatkozott az idősebb korosztályban is. Ezen a tornán a Róma ellen kiharcolt egy tizenegyest, melyet sajnos kihagyott, de a Dortmund ellen szép szólóból betalált.

 

 

 

Csibi Áron (2000.03.29, 17 éves, támadó) Áron tíz és tizenhat éves kora közt már hat évet eltöltött a Ferencvárosnál, 2016 februárjában azonban Felcsútra igazolt, innen érkezett idén nyáron vissza – azt még nem tudjuk, véglegesen-e. Áron korosztályaiban rendre a legeredményesebb csatárok egyike volt.

 

 

 

Kundrák Norbert (1999.05.18, 18 éves, támadó). Norbi karrierjét Miskolcon kezdte, majd három évig a Honvéd játékosa volt, ahonnan tavaly nyáron igazoltuk le. A korosztályos válogatottakban rendre szerepet kapó játékos eleinte az U19-ben és az NBIII-ban kapott szerepet, de tavasszal már az első csapattal készülhetett. Norbi már négyszer pályára lépett a Fradi nagycsapatában tétmeccsen is, kétszer a bajnokságban, kétszer a Magyar Kupában. A legemlékezetesebb meccse – eddig – a Budafok elleni elődöntő, tizennyolcadik születésnapjának előestéjén két gólt is vágott. A tornán eddig három gólnál jár, ezzel vezeti a góllövőlistát. A Ferencváros profi labdarúgója.

 

 

 

Pókos Csaba (vezetőedző) A tréner tavaly, a mai U19 gerincét adó U17 edzőjének érkezett Pécsről. Theo Schneider egy interjúban elmondta, hogy jót tett a Fradinál lakó fiataloknak, mikor ő is beköltözött a népligeti Fradi-hotelbe. Fiatalként megfordult már a Fradiban, Horváth Api, a hatvanas évek csapatának hátvédje fedezte fel, aki jelenleg kollégája a baranyai edzőnek. ‘Póki’ Kozármislenyben ért el komolyabb eredményeket, a kiscsapat korosztályos csapatával egy U10-es tornát már megnyert 2010-ben Németországbam, több Bundesliga-klubot, így a Herthát is megelőzve. Reméljük ez jó előjel!